Az Orbán Viktor által a miniszterelnöki vitában megemlített (négy év alatt) 100 ezer forintra emelkedő minimálbér jelentős állami többletbevételt jelenthet, hasonlóan a 2001-es helyzethez, amikor 25 ezer forintról egy lépésben nőtt a juttatás 40 ezerre. Ez egyébként azt is jelentené, hogy az alacsonyabb bérszinten foglalkoztatók költségei nem feltétlenül csökkennének.
A Világgazdaság számításai szerint a minimálbéresek körében a 82 ezer forintra való emelés teljesen ellensúlyozná a járulékcsökkentésből fakadó tehermérséklődést. (A magasabb bérszínvonalú ágazatokban ez a hatás nyilván nem érvényesül.) Ekkora emelésre egy lépésben feltehetően nem számíthatunk, információink szerint a következő három évben a Fidesz is tartaná magát az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodott moderált minimálbér-emeléshez, és csak azután gyorsítana jelentősen a tempón, akár már 2009-ben hat számjegyűre emelve a garantált bérszintet.
Gyurcsány 2010-ről beszélt
A „gazdasági teljesítmények prognosztizált növekedéséhez” mérten állapodott meg a kormány tavaly novemberben a 2006– 2008 közötti minimálbér-emelésről. E szerint az idén 62 500, 2007. január 1-jétől 65 500, 2008. január 1-jétől 69 ezer lenne a kötelező legkisebb munkabér összege. Azt szeretnénk, ha az átlagos minimálbér 2010-re elérné a 100 ezer forintot – ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a Gazdasági és Szociális Tanács tavaly júniusi ülésén.
Világgazdaság

Kezdődik a Kormányinfó – kövesse élőben az Origón!