A több hazai barkácsáruházban is árusított MGS sorozatú gázkonvektorok közül vett mintákat a fogyasztóvédelmi hatóság – bejelentés alapján. A megvizsgált készülékekkel kapcsolatban több kifogás is felmerült: mind a négy terméknél jelölési és tájékoztatási hiányosságokat állapított meg a felügyelőség. Az NGS 20 és NGS 30-as típusnál a hőterhelésre vonatkozó, kisebb minőségi problémák merültek fel, míg az NGS 40 és NGS 50-es típusú készülékeknél a megengedettnél nagyobb szénmonoxid kibocsátást mértek, s utóbbi két készülék így életveszélyesnek minősül.
A cég magyarországi képviselete az egész eljárás során együttműködött a hatóságokkal, s ígéretet tett, hogy a jelenleg még a boltokban lévő termékeket visszahívja, a kijavítható hiányosságokat pótolja, s ellenőrzi, hogy a konvektorok hány százaléka volt hibás. A már megvásárolt konvektorok esetében a cég vállalta, hogy a minőségi hibás termékeket beszabályozza, míg a veszélyesnek minősülő készülékeknél a fogyasztó csere és elállás közül választhat. Fontos megjegyezni, hogy a konvektorok használata csak több szerencsétlen körülmény összejátszása esetén lehet veszélyes az egészségre, mivel az égéstermék a készülékekből a szabadba távozik.

Lemondásra szólították fel Zugló alpolgármesterét miután megpofozott egy gyereket