A lap szerint a jelenlegi kormány hivatalban maradása ritka esemény lenne a közép-európai politikában, a volt kommunista országokban ugyanis a kormányoknak rendre nem sikerült hatalmukat megtartani. Ha a szocialisták győznek, az Gyurcsány Ferenc személyes diadala lesz – áll a cikkben. A FT szerint Gyurcsány, „a volt kommunista ifjúsági vezető, aki vagyont szerzett az üzleti életben„, alig 18 hónapja politikai kívülállóként került hatalomra, azzal az ígérettel, hogy megújítja a „mélységesen népszerűtlen pártot”.
A szocialisták sikere egyben Orbán Viktor olyan veresége lenne, amely a Fidesz elnökének karrierjét fenyegetné. A FT jellemzése szerint Orbán a jobboldal prominens figurája, amióta 1989 júniusában bátran követelte a szovjet erők kivonását Magyarországról. Orbán Viktor még mindig csak 42 éves, de ha veszít a választásokon, az egymás utáni harmadik veresége lenne, beleértve a 2002-es önkormányzati választásokat – írta a brit lap, amely szerint Orbán jelezte lemondási szándékát a pár veresége esetére.
Bárki győz is, azonnali gazdasági kihívással lesz kénytelen szembenézni, amelyben egy valutaválság lehetősége is benne van – szögezi le a Financial Times.

Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben