A kormánytól eddig anyagi segítséget nem kaptak az árvíz sújtotta települések. A polgármesterek abban bíznak, hogy a Pest megyei Védelmi Bizottsághoz leadott igénylések alapján néhány napon belül átutalják az előleget. Csak Szentendrén, a legfrissebb kiadásokat tekintve, naponta 3 millió forintba kerül a védekezés. A város polgármestere szerint azonnali előlegre van szükség, számítása szerint 25-30 millió forintra.
Nagymaros, Kálnok és Sződliget polgármestere nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, mert véleményünk szerint a kormány az árvízi védekezéssel kapcsolatosan nem minden intézkedést tett meg időben. A kabinet késlekedett az árvízvédelmi veszélyhelyzet kihirdetésével, ezért a védekezésben részt vevő önkormányzatok és vállalkozók pénzügyileg nehéz helyzetbe kerültek – írják a levélben, hozzátéve, a kormány csak az árvízi védekezés legkritikusabb órái közepette fogadta el az árvízvédelmi cselekvési programot. A 2002-es rekord szintű árvíz óta nem történt meg az állami tulajdonú védművek helyreállítása, de újak ezen a szakaszon egyáltalán nem is épültek állami forrásból – hívják fel a figyelmet a polgármesterek. Edöcsény András, Széles Sándor és Soós Gábor arra kéri a miniszterelnököt, hogy a legsürgősebben intézkedjen a pénzügyi támogatások árvízsújtotta településekre történő azonnali eljuttatásáról és garantálja, hogy az újjáépítés során az otthonukat, vagyontárgyaikat elvesztett emberek számíthatnak a kormány segítségére. A dunakanyari polgármesterek állandó gát megépítését szorgalmazzák.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke Lónyán azt hangsúlyozta, hogy az árvízi biztonság megteremtése érdekében fel kell gyorsítani a Vásárhelyi-terv megvalósítását. A Fidesz és szövetségeseinek választási programjában szerepel a vízügyi beruházások felgyorsítása, és bekerül a kormányprogramba is, amelynek jövő héten kezdődik a kidolgozása – ismertette a politikus-érdekképviseleti vezető.
Jakab István szerdán a szatmár-beregi térség ár- és belvízhelyzetéről tájékozódott, s tapasztalatait összegezve úgy fogalmazott: hihetetlen mértékű károkat okozott a víz a térség gazdálkodóinak. A MAGOSZ elnöke úgy vélte, országosan a túlnedvesedett területtel együtt 400-500 ezer hektár földön nem lehet elkezdeni a tavaszi mezőgazdasági munkákat.
A védművek, a csatornák nagyon rossz állapotban vannak, mert a költségvetés nem járult hozzá megfelelő mértékben a fenntartásukhoz – hangsúlyozta Jakab, aki szerint a gazdálkodók kárenyhítésére is jóval több pénz kell annál, mint amit a mostani kormány ígér.
Közben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma árvízi kormánybiztost nevezett ki Dudás Ferenc, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára személyében. Gyurcsány Ferenc bejelentése szerint a kormánybiztos feladata a kabinet által elfogadott árvízvédelmi cselekvési terv koordinálására, valamint az újjáépítés előkészítése.
Gyurcsány minisztere elzavarná a fideszeseket a gátakról
Persányi Miklós arra kéri Orbán Viktort, hogy hagyjon fel a felesleges riogatással és vonuljon vissza a gátakról. Mint mondta: a gátakon nem Fidesz-aktivistákra, hanem segítő állampolgárokra van szükség. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint a Fidesz elnökének kampánytémát jelent az árvízi helyzet. – A legnagyobb ellenzéki párt vezetője azzal riogatja a bajba jutott térségekben élőket, hogy nincs elegendő pénz az árvíz elleni védelemre, a kormány pedig az elmúlt években nem erősítette meg a gátakat – fogalmaz közleményében Persányi.
– Senki nem azért ment a gátakra, hogy politikai nézeteit népszerűsítse. Ott most mindenkire szükség van; férfiakra és nőkre, fiatalokra és idősekre, helyiekre és az ország más részeiből érkező segíteni szándékozókra egyaránt – reagált Persányi kijelentéseire Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Hozzátette: ennek fontosságát Hiller István is belátta, aki tegnap kifejezetten kérte a Fidesz aktivistáinak segítségét. – Felhívjuk Persányi Mikós figyelmét, hogy nem most van itt az ideje, hogy tisztázzuk: ki felel az árvíz-védelem terén elmaradt beruházásokért, az elégtelen védekezési forrásokért, a területért felelős állami szervezet szétveréséért – hangsúlyozza Selmeczi. Leszögezi: a Fidesz továbbra is arra buzdítja aktivistáit, valamint minden magyar polgárt, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az árvíz-védelmi munkálatok segítése érdekében, mutasson példát szolidaritásból
A Duna már Budapest alatt tetőzik
A Dunakanyarban megkezdődött apadást a közeljövőben várható esőzések megakaszthatják, de előrejelzések szerint a vízszint az előző napok vízállása fölé már nem emelkedik. A Dunakanyarban a Duna vízállása mintegy 10 centimétert csökkent az elmúlt napok tetőzési pontjához képest.
A Duna nem sokkal éjfél után 861centiméteren tetőzött Budapestnél. A gátak és az árvízi kapuk jól bírják a terhelést, nagyobb szivárgások a legkritikusabbnak minősített Római-parton nincsenek. A szakemberek csütörtök reggelre mintegy tíz centiméteres apadást várnak, és azzal számolnak, hogy az áradó Duna valószínűleg a jövő hét második felére húzódik vissza a rakpart szintjére.
Adonynál délben mérték a csúcsot, tíz órakor 737 centi volt a vízállás. A Duna vízszintje egyébként Paksnál és Bátánál is negyed méterrel nőtt az utóbbi 24 órában, de az emelkedés lassult, az utolsó nyolc órában már csak négy centi volt.
Közben a dunai árhullám miatt lezárják a zsilipet Siófoknál. Az úgynevezett gyorsított zárás során négyóránként tíz centiméternyit csukódik a zsilipkapu. Jelenleg 13 köbméter vizet engednek másodpercenként a Balatonból a Sióba, ez néhány hete még 43 köbméter volt. A tó vízmagassága 114 centiméter.
Újabb árhullám a láthatáron?
Van esély arra, hogy a Dunán egy második árhullám is levonul. Jelenleg is több mint 1300 kilométernyi szakaszon van érvényben harmadfokú, és csaknem 160 kilométeren rendkívüli árvízvédelmi fokozat. A budapesti polgári védelem vezetője az InfoRádióban azt mondta: a következő napokban várhatóan nem emelkedik a Duna, a folyó ugyanis Németországban már sokat apadt. Később azonban a vízgyűjtő területeken lehulló csapadék függvényében ismét növekedhet a vízszint.
Elhúzódó védekezésre kell számítani
A Duna fővárosi tetőzésének időszakában a szentendrei HÉV vonalán a BKV szakemberei töltés-megerősítést végeznek több szakaszon. Intenzív védekezés folyik a Tímár utcánál és a Batthyány téren, itt magasítják az aluljárók körül korábban homokzsákokból kialakított védelmi vonalat, hogy a feltörő víz ne juthasson le az aluljáróba.
A legrosszabb helyzet egyébként továbbra is Szentendrén van, ahol a katonák még éjszaka is homokzsákokkal erősítették a töltést. A következő két-három nap még kritikus lehet, mert a folyó csak lassan apad és ezért átázhat a gát. Ha itt áttörne a víz, akkor a 11-es utat is elárasztaná. A folyó Visegrádnál 6 centimétert apadt, ám ennek ellenére néhány helyen folytatják a töltések megerősítését. Az ár még mindig veszélyeztet mintegy 100 épületet a városban, a víz elérte a pincéket, de még senkinek nem kellett elhagynia otthonát. A település nehezen megközelíthető, mert a Budapestre vezető út leányfalui része is le van zárva, ezért a város lakói kerülővel, a pilisi parkerdő erdei útján juthatnak el Budapest irányába. Eddig körülbelül 250 ezer homokzsákból építettek gátat Visegrád védelmére.
Rendkívüli veszélyhelyzet a Dunán Komáromtól Tassig jelenleg 158 kilométeren van, az országban a belvízzel elöntött területek nagysága 172 ezer hektár. Eddig 549 embernek kellett elhagynia otthonát az ár- és belvíz miatt, többségüket a Dunakanyar környéki településekről költöztették ki. A víz egyetlen települést zárt el, Kisorosziba csak helikopterrel lehet bejutni. A Duna teljes hosszán elrendelték a hajózási tilalmat, a folyó áradó szakasza fölött pedig légtérkorlátozást vezettek be.
Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője szerint elhúzódó árhullámra, elhúzódott tetőzésre kell számítani, várhatóan 3-4 napon keresztül a jelenlegi magas fokú készültséget kell fenntartani a Duna szinte teljes szakaszán. Dobson Tibor úgy vélte, még veszélyt jelent a lassú apadás, mert áztatja a gátakat. Vélhetően kisebb veszéllyel kell számolni a Duna főváros alatti területein – tette hozzá.
Forgalomkorlátozások országszerte
A dunai árvíz miatt számos helyen kell forgalomkorlátozásokra és lezárásokra számítani. A 2-es főutat Sződligetnél és Vácnál zárták le. Gödnél a 2/A jelű útra terelik a forgalmat, onnan a kosdi csomóponton át lehet bejutni a városba. Zárva a főút Dunakeszi és Budapest között is, a 2/a jelű út felé kell kerülőt tenni. A 10-es főút Süttő és Neszmély között nem járható. Tardos felé lehet kerülni. A 11-es főút változatlanul zárva Leányfalu és Tahi között, Dunabogdányban, Visegrád és Dömös-, Basaharc és Pilismarót-, valamint Esztergom és Tát között. A 12-es főút a 2-es főút és Verőce között nem járható. Az 55-ös főutat is lezárták a Duna-híd és Pörböly között.
Az árvíz miatt be kellett zárni a bajai vámkirendeltséget is, ahol a vámkezelés határozatlan ideig szünetel.
Dombrád és Bercel között a tiszai ár
A Tisza felső és középső szakaszán harmadfokú a készültség. A folyó vízszintjének emelkedése függ az esetleges esőktől is, és akár több hétig is eltarthat. A tiszai ár most Dombrád és Tiszabercel között jár, a tetőzés 820 centiméter fölött csütörtökön várható a folyó tiszaberceli részén. A beregi és az észak-szabolcsi folyórészen, egészen Szabolcsveresmartig apad a vízszint, például Tivadarnál 124, Vásárosnaménynál pedig 71 centimétert csökkent kedd reggeltől, szerdán délelőttig.
Tiszadobnál a vízügy és önkormányzat dolgozói kedden intenzív gáterősítési munkálatokat végeztek. Az Országos Műszaki Irányítótörzs szóvivője arra számít, hogy az Alsó- és Közép-Tiszán tartós és magas árvizek lesznek, de a vízszint nem fogja elérni, legfeljebb alulról 20-30 centiméterrel közelíti meg az eddig mért legmagasabb vízállást. A szakemberek Tokaj térségében (Tokajnál egy nap alatt 40 centit áradt a folyó tegnap) és a Bodrog vidékén várnak rekordvízszintet.
Apad a többi folyó is Szabolcsban: a Kraszna torkolati szakaszán másod-, a Szamos gátjainál pedig már csak elsőfokú készenlétre van szükség, míg a Túron meg is szüntethették a készültséget.
A Fidesz ötmillió forintot adott a budapesti kárelhárításra
Ötmillió forintot adott a fővárosi árvízi kárelhárításra a vasárnapi szolidaritásnapi adománygyűjtésen összegyűlt pénzből a Fidesz, az összegről kiállított jelképes csekket Kupper András fővárosi frakcióvezető adta át Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek. A két politikus a sajtó jelenlétében tartott átadáson egyetértett abban, hogy az árvízi segítség ügyében pártok feletti összefogásra van szükség. Az adományt a károsult mintegy 400-500 család kárainak enyhítésére fordítják majd a Budapesti Vöröskereszten keresztül.
A párt tovább gyűjt az árvízkárosultak javára. Az akció egy emelt díjas sms-számra küldött üzenettel támogatható. Az 1784-es sms-számra a Fidesz szót kell elküldeni, így 288 forinttal lehet hozzájárulni az árvízkárosultak megsegítéséhez. Az összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utalják át.
Az MSZP kampányzáró rendezvényét segélykoncertté alakítja át
Hiller István, az MSZP elnöke levélben kérte a 10 országos listát állított párt vezetőjét, hogy önkéntesekkel, és lehetőség szerint pénzzel segítse a védekezést a következő hetekben. A párt az április 7-ére hirdetett kampányzáró rendezvényét segélykoncertté alakítja át. A koncert ideje alatt a szervezők helyszíni gyűjtést rendeznek, amelynek eredményét az MSZP az árvízkárosultakat segítő 0560000-28145201-01010104 számlájára fizeti be.
Az SZDSZ a lemondott kampányesemények összköltségét felajánlja az árvízkárosultaknak, emellett a párt adományvonalat és jótékonysági akciót indított – jelentette be a párt elnöke. Kuncze Gábor hangsúlyozta, hogy ebben a rendkívüli helyzetben az államnak pénzt és erőforrásokat nem kímélve kell polgárai segítségére sietni.
Az MDF nem tart kampányzárót, az arra szánt kétmillió forintot Dávid Ibolya pártelnök átadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Az összeget az idős árvízkárosultaknak szánják.
Az V. kerület eladja autóit
Értékesítik a főváros V. kerületében az önkormányzat és intézményei által használt autókat, és a bevételt az árvíz miatt károsodott belvárosi társasházaknak, illetve rászoruló magyarországi árvízkárosultaknak utalják át. A helyhatóság 20 millió forintos bevételre számít.
Segélyakciók az árvízkárosultak javára
Ötmillió forintot juttat el az árvízkárok enyhítésére a magyar ökumenikus segélyszolgálaton keresztül az evangélikus egyház. Emellett országos gyűjtést is indítanak, valamint kérik, hogy húsvét hétfőn minden evangélikus istentisztelet perselypénzét ajánlják fel erre a célra.
A Magyar Vöröskereszttel együttműködve ma éjféltől a UPC Magyarország Kft. és a Monor Telefon Társaság Rt. lehetővé teszi saját telefon-előfizetői számára, hogy egy-egy telefonhívással segítséget nyújthassanak a belvíz és árvíz károsultjainak, illetve támogathassák a helyreállítási munkálatokat. A 1749-es hívószámú Segélyvonalat felhívva, hívásonként 200 forintnyi adománnyal járulhatnak hozzá a segélyakcióhoz. A befolyó összeget a UPC és az MTT megduplázza.
A Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozata az ország összes árvíz által sújtott megyéjében, a károk megelőzésére, a bajba jutottak megsegítésére valamint az újjáépítésre rendkívüli munkás toborzást kezdeményez. Mindenki jelentkezését várják, aki a gátakon vagy a háttérben támogatni kívánja a védekezési munkákat. Jelentkezni a 06-1-327-6100 telefonszámon a tagozat titkárságán lehet.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – megköszönve a magyarországi segítséget a temesközi és a székelyföldi árvizek idején – felhívást intézett az erdélyiekhez, hogy lehetőség szerint segítsenek a magyarországi árvízek miatt bajbajutottakon. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács arra kéri az egyházi közösségeket, civil szervezeteket, önkormányzatokat, hogy helyszíni tájékozódás után, szükség szerint vállalkozzanak arra, hogy kármentő és újjáépítő csoportokat szerveznek a rászoruló magyarországi települések és közösségek megsegítésére.
Nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága
Mind a 12 Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, 71 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség. 22 szakaszon I. fokon, 46 szakaszon II. fokon és 3 szakaszon védekeznek III. fokban. Az elöntött terület nagysága a vízvisszatartás miatt kissé emelkedett, jelenleg 176 ezer hektár, ebből 88 ezer hektár vetés-szántó. (Kedden még 172 ezer hektár állt víz alatt.)
(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió, Klubrádió, MTV Teletext, Hír TV, Híradó, Objektív Hírügynökség)

Brutális karambol, lezárták a főutat