Military.com/Associated Press
Amerikai és brit illetékesek azon vitatkoznak, hogy mekkora belelátást engedjen az amerikai fél a szigetország számára a közösen fejlesztett, lopakodó technológiát felhasználó projektek technológiailag kulcsfontosságú részleteibe.
A tárgyalások az Asscoiated Press tudósításának pillanatában még holtponton voltak – mindez egy héttel azután, hogy egy magas rangú brit tisztviselő azzal fenyegetett, hogy országa kilép a 256 milliárd dolláros Joint Strike Fighter harci repülőgépes projektből. A brit fél előrehaladásról számolt be a tárgyalásokat illetően, de mindenképpen ragaszkodnak bizonyos információk átadásához.
Az amerikai kongresszus nemzetbiztonsági kérdésekben érdekelt tagjai attól tartanak és arra a lehetőségre figyelmeztetnek, hogy Nagy-Britannián keresztül harmadik felekhez is eljuthat a kényes technológia.
The Washington Times
Ugyan egyre gyakrabban esik szó egy esetleges amerikai fellépésről a radikális iszlamista vezetők által kormányzott Irán ellen, a Washington Times most egy közelebbi fenyegetésről számol be, mellyel szembe kell nézniük az iráni uralkodóknak.
Irak kurdok által lakott északi hegyvidékén egyre jelentősebb tényezővé válik az a csoport, mely az iszlamista köztársaság elleni fellépést tűzte ki célul- írja a napilap. A kurdok a határon átnyúló támadásokat hajtanak végre, és az iráni állam 4 milliónyi kurd lakosságából akár több tízezernek is maguk mögött tudhatják a támogatását.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye