Kínai alkotóé az első paralimpiai filmfesztivál fődíja

Portré kategóriában magyar siker született a Budapesten rendezett Nemzetközi Paralimpiai Sportfilmfesztiválon. A szemle fődíját egy kínai alkotó vihette haza.

MNO
2006. 04. 02. 13:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A díjátadó ünnepséggel befejeződött a kétnapos I. Nemzetközi Paralimpiai Sportfilmfesztivál, amelynek a budapesti Millenáris Park adott otthont. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményre 20 országból 55 verseny- és információs film érkezett, amelyből szombat estig mintegy 35 alkotás volt látható a Fogadóban – számol be a kormányzati portál.

A kínai Liang Maj (Liang Mai) által jegyzett Árral szemben című alkotás kapta a szemle fődíját, amelyet Jancsó Miklós filmrendező, a zsűri elnöke és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője nyújtott át. A hét kategóriából a portréfilmek között magyar siker született: Tamás Éva az elismerés mellett a Duna Televízió különdíját is megkapta az „Athén 2004 – Paralimpia a bajnoknő szemével” című filmjéért.

A díjnyertes filmek

Televíziós tudósítás: BBC Paralimpia Világkupa (Tony Garrett, angol)

Reklámfilm: Szegecses cipőt nyerni (Borivoj Horinek, szlovák) és Vakvezetők (Albano Homem De Mello, portugál)

Zenés klip: Kerekes székes curling-világbajnokság (Ingeborg Wyss-Hurni, svájci)

Portréfilm: Athén 2004 – Paralimpia a bajnoknő szemével (Tamás Éva, magyar)

Dokumentumfilm: Három század (Pascale Noa Berkovitch, izraeli)

Legjobb vizuális megvalósítás: Az Égei-tenger hullámai (Antoniosz Rellasz, görög) Játékfilm: A vakság színei (Csen Kuo-hszin, kínai)

Fődíj: Árral szemben (Liang Maj, kínai)

Stop.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.