„Ott leszünk a Kossuth téren, meghallgatjuk a Kormorán zenéjét, megnézzük a színpadon álló hírességeket, (...) meghallgatjuk Orbán Viktor beszédét, utána zene lesz, talán még énekelni is fogunk, azután szép csendben, békésen elvonulunk„ – mondta a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje a távirati iroda tudósítása szerint. A résztvevők számára azt jelenti majd a nagygyűlés, „tudunk egymásról, látjuk az erőt”, szavai szerint a „kommandósoknak a háztetőn nem lesz dolga”, mert semmiféle rendzavarás nem lesz, mint ahogyan négy évvel ezelőtt sem volt.
Mikola István a szombathelyi Premontrei Szent Norbert Gimnázium dísztermében megtartott fórumon azt hangsúlyozta: választási programjuk olyan jól sikerült, hogy miután kihirdették a kongresszuson, az zavart okozott a „másik oldalon„, abbamaradt az addigi MSZP-program hirdetése, pár nap múlva pedig előjöttek egy újabb száz lépés programmal.
„A Fidesz-program fő stratégiája, hogy elsőbbséget ad az embernek” – hangoztatta Mikola István. A politikus beszédében kiemelten foglalkozott az egészségüggyel, megismételte, hogy nem engedik eladni a kórházakat, nem támogatják, hogy az egészségbiztosítási rendszer magánbiztosítókra alapuljon, kifizetik viszont a nővérek hűségjutalmát és az orvosok ügyeleti díjait.
Mikola István szerint az elmúlt négy évben a legnagyobb károkat az emberek lelkileg szenvedték el, ezért a Fidesz ezen is változtatni szeretne, egy, a mainál kevésbé depressziós, cselekvőképesebb és vidámabb Magyarországot szeretne építeni.
„Az embereket kell olyan állapotba hozni, hogy a gazdasági fejlődés motorjai legyenek” – hangoztatta Mikola István.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál