A Fidesz elnöke szerint 16 évvel a magyar demokrácia megteremtése után még mindig vannak hazánkban olyan emberek, akik a félelemkeltés eszközét saját politikai céljaikra akarják használni. – Magyarországot nem lehet megfélemlíteni, de ha valaki mégis megpróbálja, a törvény előtt felel majd – szögezte le Orbán Viktor a rádiónak adott interjújában, amelyet szombaton rögzítettek.
Az április 9-i választásokról szólva hangsúlyozta: „Éber tekintet, nyitott fül, semmi lankadás, résen kell lennünk!„ Közölte, hogy a választóhelyiségekbe a Fidesz szinte kivétel nélkül mindenhova delegált megfigyelőt. Azt kérte, akik „a mi Szövetségünk nevében teljesítenek ott szolgálatot, hogy jól aludják ki magukat szombat éjjel, hogy vasárnap egész nap éberen tudjanak dolgozni”.
A Fidesz elnöke szerint van egyfajta választási csalás, amivel szemben ma még védtelennek érzi a magyar demokráciát: ez a pénzért vásárolt voksok ügye, a láncszavazás.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi