Az „elégedettség hangján lehet beszélni” a párt kampányáról – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint sikerült elérniük azt az alapvető célt, hogy megkönnyítsék az emberek április 9-ei döntését. Az emberek ismerhetik a lényeges kérdésekben képviselt álláspontunkat, az embereinket és a stílusunkat – tette hozzá.
„A munkahelyteremtés a következő fél év sikertörténete lesz”
Az emberek számára a munkahely az egyik legfontosabb dolog, ugyanakkor ezen a téren a helyzet radikálisan romlik, egyre nő a munkanélküliség, és egyre kevesebb embernek van biztos megélhetése – értékelte a jelenlegi helyzetet Orbán Viktor. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje kijelentette: az emberek radikális megoldást várnak, és ő vállalja, hogy ezt megvalósítja. „Munkát a kis és közepes vállalkozások adnak, akik akarják a társadalombiztosítási járulékok radikális csökkentését. Ha ez megtörténik, akkor ők tudnak gyorsan új munkahelyeket létrehozni, valamint a szürke- és feketegazdaságban működő munkahelyeket be tudják hozni az adózott világba. Biztos vagyok benne, hogy a munkahelyteremtés a következő fél év sikertörténete lesz” – hangsúlyozta Orbán. A korábbi tapasztalatokkal kapcsolatban a Fidesz elnöke elmondta: 1998 és 2002 között a polgári kormány jelentősen, 9 százalékról 5,7 százalékra csökkentette a munkanélküliséget; miközben a baloldali kormányok alatt nőtt az állástalanok száma. Hiszek abban, hogy Magyarországon megvalósítható a teljes foglalkoztatottság – tette hozzá.
A legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje szerint több okból is a nyugat-európai szinthez kell közelíteni a magyarországi béreket. „Egyrészt, hogy jobban éljenek az emberek, másrészt, ha a bérfelzárkóztatás nem történik meg, akkor a legjobban képzett munkaerő elhagyja majd az országot. Különösen azután, hogy majd Németország és Ausztria is megnyitja munkaerő-piacát a magyar dolgozók előtt” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A politikus szerint a béremelés szükségességét a vállalkozók is elfogadják, csak az ütemezés a kérdés. Az államnak az a dolga, hogy a járulékok csökkentésével, az adórendszer egyszerűsítésével, a felesleges állami bürokrácia leépítésével megkönnyítse a bérek emelkedését – tette hozzá.
A fővárosban csak haladni és megállni nem lehet
A tervezett Budapest-minisztériumról Orbán azt mondta: a fővárosi fejlesztéseket össze kell hangolni. Az elképzelés nem új: már Budapest egyesítése előtt is felismerték, és a nemzeti, valamint a budapesti közmunkatanács formájában meg is valósították. „Az eddigi megoldási formák nem váltak be, hiszen ma a fővárosban sem haladni, sem megállni nem lehet” – indokolt a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
Személyes felelősség a költségvetésért
A Fidesz kormányfőjelöltje kijelentette: a munkahelyteremtéshez vezető lépések mellett a tényleges költségvetési helyzet megismerését, a valóság feltárását tartja a legfontosabbnak. „Minden ember érzi, hogy a kormány eltitkolja előlük a gazdasági adatokat, a pénzügyminiszter el is mondta, hogy azért nem teszik közzé a gazdaság első negyedéves számait, mert az befolyásolná a választásokat. Köszönjük szépen, nem kérünk az ilyen gyámkodásból” – mondta Orbán Viktor. A költségvetést radikálisan át kell alakítani, olyan pótköltségvetést kell megalkotnunk, amely felér egy új költségvetéssel – tette hozzá a Fidesz elnöke. A politikus közölte: vannak olyan intézkedések, amelyek attól függnek, milyen állapotban veszik át az államkasszát, de vannak arkhimédeszi programpontok, amelyek végrehajtásához mindenképpen ragaszkodnak. A tb-járulék csökkentése mellett Orbán Viktor ilyennek nevezte az állami luxuskiadások megszüntetését, a bürokrácia leépítésétől a látványos intézkedésekig, mint amilyen a kormányzati luxusautók nyilvános értékesítése. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje a mindenképpen szükséges intézkedések között említette a kormány tagjainak költségvetésért viselt személyes anyagi felelősségét, valamint a költségvetési tanács felállítását is, amely a büdzsé realitása felett ítélkezhet.
Az InfoRádió kérdésére válaszolva a legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje elmondta: nem befolyásolja a tevékenységüket, hogy ősszel az önkormányzati választásokon is meg kell méretni magukat. „Kemény nyári munkát kell vállalni, mert a helyzet olyan súlyos, hogy nem engedhetjük meg magunknak a nyári pihenést. A forint labilis és sérülékeny, szakértők a 300 forint/euró árfolyamot sem tartják kizártnak. Dolgoznunk kell, mert nem engedhetjük meg, hogy a valutában eladósodott magyar családok helyzete megrendüljön” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Kétharmados törvényekkel keresnék meg a többi pártot
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a Fidesz kormányra kerülése esetén szükség lesz az ellenzékkel való együttműködésre a kétharmados törvények miatt. „Először is jó szándékkal, valamint a valóság feltárásával akarjuk rávenni őket az együttműködésre. Szerintem olyan a helyzet, hogy egyetlen parlamenti párt sem húzhatja magát ki bizonyos munkák elvégzése alól” – vélte Orbán Viktor. A pártelnök közölte: elkészült az a programcsomag, amely a módosítani kívánt kétharmados törvényeket tartalmazza.
„Készek vagyunk a választások után a többi parlamenti párttal tárgyalni, a bürokrácia csökkentésének, valamint az ésszerűbb oktatás és egészségügy kialakításának a szükségességével mindenki egyetért, a részletekről pedig tárgyalni kell” – tette hozzá a Fidesz vezetője. Orbán Viktor szerint minden olyan lépés fontos, amely segíti, hogy a fiatalok annyi gyereket vállaljanak, amennyit szeretnének, mert ha a jelenlegi népességcsökkenés folytatódik, egy idő után már nem lehet majd megállítani azt.
Az új kormány a piacszerzésben a gazdasági kamarának szán jelentős szerepet. A külképviseleti rendszer gazdasági vonulatát kormányra kerülése után Orbán Viktor lényegében a gazdasági kamara kezébe adná. Nem az államnak kell piacot szereznie, hanem hozzá kell segítenie ehhez a gazdasági kamarát és az üzleti élet szereplőit – összegzett a Fidesz miniszterelnök-jelöltje az InfoRádiónak a kampány utolsó napján adott exkluzív interjújában.
InfoRádió

Éles lőfegyverrel próbálta rendezni a kocsmai vitát, döbbenet, hogy milyen büntetést kaphat