Orbán: Radikális tb-járulék csökkentés kell
Magyarországon a munka soha nem volt politikai kérdés, az emberek mindig minden helyzetben elvégezték teendőiket, kormányzatra való tekintet nélkül – kezdte a vitát Orbán Viktor. Mint mondta: mára 455 ezer embernek semmilyen jellegű munkája nincs, 300 ezer személy pedig hébe-hóba tud csak dolgozni. A megoldás a kis- és középvállalkozók kezében van, akiknek a javaslatait figyelembe vették a gazdasági konzultáció során – mondta a Fidesz elnöke. A kidolgozott javaslatok legfőbb része a tb-járulék radikális csökkentése 29-ről 19 százalékra. További intézkedésekre is szükség van – szögezte le a Fidesz elnöke, aki megemlítette, hogy be kell vezetni a részmunkaidős foglalkoztatást, a fejlesztéseket és a beruházásokat úgy kell irányítani, hogy a romák ezekből munkavállalókként részesülhessenek, míg a fogyatékkal élők számára vissza kell hozni a régi szabályozást, hogy a munkához jutással teljes értékű életet élhessenek.
Kuncze Gábor szerint az igazi kérdés az, hogy mitől lesz a magyar gazdaság igazán versenyképes, piacokat talál és munkahelyeket teremt. Az SZDSZ elnöke szerint nem a politikai ígérgetések segítenek a helyzet javulásán. Kuncze fontosnak nevezte a vállalkozók szempontjából az adók csökkentését, a piaci lehetőségeket és a tiszta versenyfeltételeket. Az SZDSZ elnöke kiemelte, a politika szerepe megteremteni a feltételeket, amelyeken belül a vállalkozások képesek érvényesülni, és tudnak élni a lehetőségekkel. Kuncze hangsúlyozta, fontos a tudás, mivel ennek birtokában tudnak elhelyezkedni az emberek. Lényegesnek tartotta, hogy az állam ne beavatkozzon a gazdaság feladataiba, hanem feltételeket teremtsen.
Gyurcsány helyezkedik
Gyurcsány Ferenc úgy véledekett, az ő álláspontja az eddig hallott két vélemény között helyezkedik el. A munkahelyek a piacon jönnek létre, de csak a piac nem oldja meg ezt a kérdést – emelte ki. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a hazai kis-és középvállalkozások akkor sikeresek, ha el lehet indulni külföldre eladni, de védeni kell a hazai piacot is. Gyurcsány szerint ott van erős gazdaság, ahol jó a közlekedés, példaként az M1-est, az M3-ast említette. Fontosnak nevezte a szakképzést, mivel így a tehetséget lehet eladni. Az MSZP kormányfőjelöltje kiemelte, az alacsony szakképzettségűeknek nemzeti közmunkaprogramot kell hirdetni, míg az úthálózat- és a közlekedés fejlesztése 400 ezer munkahelyet teremt – ígérte Gyurcsány.
Dávid kakaskodik
Dávid Ibolya a két nagy parlamenti párt kakasviadalának nevezte az elmúlt hetek, hónapok eseményeit, szerinte nincsenek értelmes programok. – Felnőtt embereknek felnőtt programok kellenek – hangsúlyozta. Utalva Orbán Viktor bejelentésére, miszerint a minimálbért 100 ezer forinra fogják felemelni elmondta: amennyiben ezt holnap bevezetik, 100 ezer ember kerül utcára.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatban úgy véli: azokat a vállalkozók teremtik, akiket segíteni kell tőkejuttatással, de nem pénzosztással, úgynevezett „pofapénzzel”. Programjukat ismertetve közölte azt is: egykulcsos, 18 százalékos szja-t vezetnének be, lehetővé tennék a nők részére a részmunkaidős foglalkoztatottságot, s segítenék a 45 év felettiek munkába állását.
Orbán Viktor válaszában leszögezte: a 100 ezer forintos minimábért négy év alatt vezetnék be, s emlékeztetett arra is, hogy az MSZP programjában is szerepel hasonló. A Fidesz elnöke emlékeztetett, a kormány 2002-ben 400 ezer új munkahelyet ígért, ezzel szemben 400 ezer ember van állás nélkül.
Kuncze Gábor kiemelte, nem a politikának, hanem a gazdaság szereplőinek kell meghatározniuk, hogy mekkorák legyenek a bérek, a minimálbér. (A ciklus idején az SZDSZ is tett javaslatot a minimálbér emelésére – a szerk.)
Gyurcsánynak nem kell a gazdasági radikalizmus
Nem tesz jót a gazdaságnak a radikális változtatás – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Az MSZP kormányfőjelöltje kiemelte, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a gazdasági szereplőkkel több kérdésben három évre megállapodtak. Gyurcsány szerint a beruházás és a fejlesztés képes munkahelyeket teremteni.
Dávid Ibolya hangsúlyozta, hogy van programjuk a diszkrimináció megszüntetésére, ám ennek részleteit nem fejtette ki.
Kuncze szerint Orbán hazudik
Az egészségügy átalakítása jelenti a legnagyobb kihívást a politika számára – szögezte le a másik téma kapcsán Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint a mai rendszer nem ad megfelelő szolgáltatást a betegnek, nem tudja megbecsülni az orvosokat és ápolókat, ezért változtatni kell. Az SZDSZ több-biztosítós rendszert alakítana ki, szerinte azok versenyeznének értünk. Kuncze szerint nem kell többet fizetni a betegeknek, de egyúttal megszünteti a hálapénzt. Kuncze hazugságnak nevezte Orbán Viktornak azon állításait, hogy 300 ezer forintot kellene fizetni egy mandulaműtétért.
Gyurcsány felszólította Orbánt...
Gyurcsány Ferenc is egyetértett abban, hogy az egészségügyben érdemi és mély átalakítására van szükség. Az MSZP kormányfőjelöltje hangsúlyozta, pártja álláspontja ebben a kérdésben is az SZDSZ és a Fidesz véleménye között van, mivel a változtatásokat úgy kell végrehajtani, hogy nem szabad megengedni a szegények és gazdagok biztosítójának kettéválását. Gyurcsány felszólította Orbánt, ne ijesztgesse a választókat azzal, hogy 300 ezer forintba kerül egy mandulaműtét. Szerinte ez így lenne becsületes. Gyurcsány négy területet nevezett meg, ahol mindenképpen változtatni kell: ilyen a gyermekegészségügy, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése, a rák elleni küzdelem és a sürgősségi betegellátás.
Dávid: Helye van az egészségügyben a magántulajdonnak
Az MDF elnöke kifejtette, a hálapénz a legmegalázóbb dolog – a betegekre és az orvosokra nézve egyaránt. Dávid Ibolya kifejtette, pártja álláspontja szerint a magántulajdonnak helye van az egészségügyben, és ebben a kérdésben nem ért egyet a Fidesszel, de az SZDSZ radikális ötleteit is elutasítja. Emlékeztetett, hogy az MDF vezette kormány racionális privatizációba kezdett, itt a patikaprivatizációt és a háziorvosi rendszer kialakítását említette. A több-biztosítós rendszerrel nem ért egyet az MDF, mivel Szlovákia példájának intő jelnek kell lennie – szögezte le a pártelnök. Dávid Ibolya hangsúlyozta, a járóbeteg-ellátásában a magánosítást javasolja, a kórházak esetében a tőke bevonását, és a nonprofit átalakulást.
Orbán: Ön könnyen elveszíti a fejét...
„Mindannyian tudjuk, hogy ön könnyen elveszíti a fejét, és gyakran nem ura a szavainak. Ezért én mindig elnézem önnek a velem szembeni kirohanásait. De azért az mégsem volna helyes, ha kioktatna engem, vagy bennünket lovagiasságból meg politikai korrektségből” – intézte Gyurcsány Ferenchez szavait a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor ezt követően kiemelte, hogy a magyar emberek már egy népszavazáson határozottan elutasították a kórházprivatizációt. A Fidesz kormányfőjelöltje az SZDSZ javaslatára reagálva elmondta, 1998 és 2002 között megpróbálták bevezetni a többbiztosítós modellt, ám nem lehetett megoldani azt, hogy ne alakuljanak ki „szegénykórházak„. Emlékeztetett, hogy a Horn-kormány idején fizetőssé tették a fogtömést, míg a húzás ingyenes maradt, ezért sokan utóbbit választották. A gyógyszerárak megállapításában a kormánynak döntő szerepe van – szögezte le Orbán Viktor, aki kiemelte, hosszú távú megállapodást kell kötni a gyártókkal, így az árakat tartósan alacsonyan kell tartani.
Az SZDSZ elnöke reagálásban kiemelte, mindenki változásról és bátorságról beszél, ám mégsem nyúl senki az egészségügyhöz. Kuncze Gábor szerint meg lehet úgy oldani a többbiztosítós rendszert, hogy ne jöjjenek létre „szegénykórházak”.
Gyurcsány egyetért Dávid Ibolyával
A kormányfő szerint most okosabb vita folyik a témáról, mint a parlamentben bármikor. Gyurcsány hangsúlyozta, azzal a mérsékelt változtatási szándékkal ért egyet, amelyet Dávid Ibolya képvisel. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint csak azért mert másoknak nem sikerült jó módszert találni, nem azt jelenti, hogy nincs is jó módszer.
Dávid Ibolya kifejtette, az egészségügy élet-halál kérdése, ezért ciklusokon átívelő programokra van szükség. Eddig a „dózerlogika” érvényesült, ez jutatta az egészségügyet oda, ahol most van – emelte ki az MDF elnöke.
Orbán: Hol voltak önök az elmúlt négy évben?
– Hol voltak önök az elmúlt négy évben? Nem volt kezükben az a lehetőség, hogy megpróbálják átalakítani a magyar egészségügyet ?– intézte kérdéseit az SZDSZ elnökéhez Orbán Viktor. A Fidesz elnöke kiemelte, úgy csinálnak, mintha a Holdon ült volna eddig a kormány, és nem Magyarországon kellett volna tennie a dolgát. Orbán hangsúlyozta, egyetért az átalakítással, ám felhívta a figyelmet, hogy a rendszer átalakítása pénzbe kerül, ezért több pénzre van szükség az egészségügyben.
Dávid: 100 milliárd forintos kárt okoz a korrupció
100 milliárd forint az az összeg, amely szakértői becslések szerint évente a korrupciós csatornákon „elfolyik” a költségvetésből – közölte Dávid Ibolya. A korrupció mérete komoly nehézséget okoz ma a gazdaság résztvevőinek. Ezért az MDF azt javasolja, hogy megerősíti a Gazdasági Versenyhivatalt, az Állami Számvevőszéket, létrehozza a Tiszta Kezek Hivatalát olasz mintára, és ezek együttesen felülgyelik majd az állami pénzek felhasználásának módját, útját. Ahol pedig felmerül, hogy a közpénzt tisztességtelenül használják fel, ott az államnak tudnia kell erre választ adni. Ma sokkal erősebb kézzel kell fellépni az állam pénzeinek védelme érdekében, szakmai alapon, pártoktól függetlenül.
Orbán: Meg kell szüntetni a privatizációhoz kapcsolódó korrupciót
Bízom Dávid Ibolya javaslataiban, hiszen korábban igazságügyminiszter volt ,és már akkor is fontosak voltak számára ezek a dolgok – reagált az MDF kormányfőjelöltjének felszólalására Orbán Viktor. A Fidesz elnöke egyetért azzal is, hogy erősödjön a Gazdasági Versenyhivatal és az Állami Számvevőszék hatásköre, sőt, kell egy költségvetési tanács is, amely alkalmas arra, hogy a bajok gyökerénél az irreális költségvetési tervezéseknél lépjen föl. A korrupciót illetően Orbán a rendőrséget említette első helyen. Mint mondta: kellő számú, képzett rendőrre van szükség. Létszámot és fizetést kell emelni. A korrupciót büntetését is súlyosbítani kell, ugyanis nemcsak az alacsony fizetés az oka mindennek, hanem az is, hogy sokan azt hiszik: büntetlenül megúszhatják az effajta megatartást – mondta. Azt javasolta Dávid Ibolyának: egészítsék ki ezt a csomagot azzal, hogy bővítsék a vagyonnyilatkozati rendszert. A kormánytagok és a parlamenti képviselők esetében indítványozza, hogy kötelezően vezessék be: az adóbevallásukat hozzák nyilvánosságra. Az elnök szerint megjelent egy újfajta korrupció, ami ellen szintén küzdeni kell: többen úgy gazdagodnak meg, hogy egy cég megveszi az állami vagyont, néhány hét múlva pedig busás haszonnal adja tovább. És közben mindenki előre látja, hogy mi lesz ennek a vége, ám ehhez valamiféle összejátszás kell, mert különben nem jöhetne létre. – Tehát ha valaki megveszi a Nemzeti Tankönyvkiadót, majd néhány hónap múlva továbbadja, ez is a korrupció egy formája – hangsúlyozta Orbán. Hozzátette: a repülőtér esetében ugyanez történt. – A külföldiek is megérik a pénzüket! Megveszik a repülőteret és most jönnek az egyre komolyabb hírek, hogy ezt tovább is akarják adni – közölte. Összegezve Orbán Viktor szerint meg kell szüntetni a privatizációhoz kapcsolódó korrupciót is.
Kuncze: A korrupció forrása az állam
Kuncze Gábor az SZDSZ listavezetője azt mondta: érdekes volt hallgatni az elhangzottakat, ugyanis szerinte az elmúlt évek legkorruptabb kormányának éppen az Orbán-kabinet minősül. De egyetért a korrupció minden formája elleni küzdelemmel. – A korrupció forrása az állam, mégpedig a nagy állam, és annak a kiadásainak a környéke – vélekedett a pártelnök. Ez ellen az első javaslat, hogy legyen kisebb az állam, legyen kevesebb képviselő, önkormányzati képviselő, kevesebb minisztérium, intézmény, amit már javasoltak. A közigazgatást, ezen belül az önkormányzati igazgatás átalakítását nevezte fontosnak Kuncze, amit pedig lehet, azt decentralizálni szükséges. Olyan törvények is kellenek, amelyek eleve kizárják a korrupció lehetőségét. Rendkívül kemény kampány- és pártfinanszírozási jogszabályok is szükségesek. Kuncze szerint rendkívül magas a feketegazdaság mérete is, amit fehéríteni kell, mégpedig az egykulcsos adó bevezetésével, amelynek köszönhetően az érintetteknek is kedvük lesz befizetni az adókat. – Rendbe kell tenni a költségvetést is, amiről most alig beszélünk, mert ez saját érdekünk és ez euró bevezetésének érdeke is – szögezte le.
Gyurcsány: Alkotni kellene
A társadalmi nyavalyák egyik legsúlyosabbika a korrupció – állapította meg Gyurcsány, aki hozzátette: alkotni kellene ez ügyben egy közös programot, ugyanis kétségtelen, hogy ebben a politikai pártok kulcsszereplők. Ugyanis a pénzek felhasználhatóságának, az állam működésének láthatóvá, illetve nem láthatóvá tétele során néhányan úgy érzik: nekik többet szabad, mint másoknak. Őket meg kell büntetni, de az is fontos, hogy akik tisztességesen járnak el, azok ne kerüljenek hátrányba. – Szóval a téma az rendben van – közölte. A megvalósításban azonban nem nagyon ért egyet az előtte szólókkal. Szerinte kevesebb új szabály és hivatal kell, hiszen fontos az átlátható állam működése. Meg kell szigorítani az összeférhetetlenségi szabályokat a közalkalmazottak esetében, az első száz lépés programjában ezek a javaslatok már szerepelnek.
Az MDF elkerülte a korrupciót – reagált Kuncze szavaira Dávid Ibolya. A pártelnök emlékeztette Kunczét: Medgyessy Péter volt miniszterelnök azt mondta, hogy a SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Ma 0,1 százalék azoknak az ítéleteknek a száma, amelyek korrupciós ügyekben eljutnak eddig a stádiumig, miközben a vállalkozóknak kétharmada panaszkodik arra, hogy nehézséget okoz számukra a korrupció. Ma Magyarországon 386 millió forintot ír elő a törvény a pártok számára a kampányfinanszírozásra, ám ennél jóval több millió „mosolyog az utcán”.
Orbán Viktor hangsúlyozta: elfogadja Kuncze együttműködési szándékát a korrupció leküzdése terén. Ami az egykulcsos adót illeti, a Fidesz elnöke szerint ez nem rossz ötlet, ám sajnos nem veszi figyelembe a családi szempontokat, miközben a Fidesz által javasolt tb-csökkentés igen. Keller László hivatalát említve pedig hozzátette: ez a szerv 135 millió forintot költött el, mégsem tudott felmutatni egyetlen ügyet sem. Kidobott pénz – mondta.
Kuncze szerint Medgyessy megsértődött
Kuncze szerint Medgyessy sértett nyilatkozatot tett, megvádolt politikusaikat pedig a bíróság felmentette a vádak alól. A politikus azt mondta, nem azt érdemes vizsgálni, hogy hány ügyet sikerült Keller hivatalának felderítenie, hanem az a fontos, hogy sikerült-e elvágni a gyökereket, amelyek a korrupcióhoz vezetnek. A SZDSZ kész olyan programok támogatására, amelyek a korrupció felgöngyölítését elősegítik.
Gyurcsány „szélesebb összefüggésbe helyezve” a témát közölte: az 1990-es évek átalakulása után Magyarországon egy elképesztő bűnözési hullám indult el. Hirtelen megugrottak a bűncselekmények, de „hála az Istennek”, az elmúlt időszakban ez csökkent. Az 1998-as, több mint 600 ezer egy évre jutó büncselekményből 2005-ban már csak 400 ezer környékén voltunk. Növekedett az emberek biztonságérzete és a rendőrségbe vetett bizalom soha nem volt ilyen magas. A gazdasági bűncselekmények felderítése minden korábbi évet meghalad.
Gyurcsány: Aki mindenben kiváló akar lenni, az csupán középszerű lesz
Gyurcsány szerint Magyarországnak meg kell mérkőznie a környező országokkal, ha sikeresek akarunk lenni. Ha védekező álláspontba helyezkedünk, ha a múlton kesergünk, nem lehetünk sikeresek. Aki pedig mindenben kiváló akar lenni, az csupán középszerű lesz. Éppen ezért ki kell jelölni két-három olyan iparágat, amelyekben sikeresek lehetünk, sőt Közép-Európa legjobbjai. Ilyen például a gyógyszeripar, az informatika, az autógyártás, a falusi és konferencia turizmus. Mindehhez szükséges a közlekedés javítása (közút- és vasútépítés) ez önmagában 300 ezer embernek adna munkát, és a szakképzés is fontos. Ez rakódik össze az Új Magyarország programjában, amely nem költségvetés szemléletű, hanem fejlesztés központú, amely azt mondja: gyerünk magyarok, érdemes ennek nekiindulni!
Dávid: A kasszakulcsot sem szabad önökre bízni
A választási kampányban a parlamenti pártok közel hatezermilliárd forintos dolgokat ígértek, de azt is mondták: 2010-re bevezethető lesz az euró. Ezzel szemben az MDF szakértői kiszámolták, hogy ez milyen következménnyel járna. Az egyik szerint a választásokat követő napon 25 százalékkal kellene csökkenteni az összes költségvetési kiadást. A második variáció szerint pedig a választás másnapján ezt a 25 százaléknyi adót ki fogják vetni. – Ez egy felelőtlen kampány, így nem lehet irányítani és a kasszakulcsot sem szabad önökre bízni – mondta Dávid Ibolya. Az első feladat a költségvetés rendbetétele, hogy ne kockáztassuk az EU-s pénzek átutalását. Ha ezen a területen nem lesz rend, akkor miért is adna támogatást nekünk az Európai Unió, hiszen az azt igazolja: saját pénzeinkkel sem tudunk bánni. A pártelnök szerint a mai kormányzat komolyan felelős a költségvetés jelenlegi helyzetéért.
Orbán: A külföldiek jöjjenek, de ne szűkítsék a magyarok lehetőségeit
Nekünk volt egy elképzelésünk arról, hogy hogyan kell felhasználni a magyar gazdaság forrásait, ezt hívták Szechényi-tervnek, és bár az volt az ígéret 2002-ben, hogy fejleszteni fogják, bele-fojtották a szuszt – mondta Orbán. Közölte: a vállalkozók a gazdasági konzultáció keretében világosan kifejezték: szeretnének egy új Szechényi-tervet és a Fidesz szívesen indítja ezt útjára, amely új munkahelyeket fog magával hozni és a magyar vállalkozók megerősödését. Szerinte amikor arról van szó, hogy Magyarország miben lehetne kiváló, akkor automatikusan a külföldiekre gondolnak sokan, akik majd kiválóvá tesznek minket. Viszont azokat a lehetőségeket, amelyekben a magyarok jók lehetnek, nekik kell odaadni, a külföldiek pedig jöjjenek, de hozzanak új lehetőségeket, ne szűkítsék a magyarokét. Ezért meg kell változtani a közbeszerzési törvényt, mert nem lenne jó ha az EU-tól érkező pénzek végül külföldi cégeknél landolnának. Amennyit ebből a magyarok fel tudnak használni – 70-80 százalék – kerüljön hozzájuk, aztán a többi lehet a külföldi cégeké. Az összes többi uniós ország is ezt teszi. Mi is kövessük a példát. Fontos még a fejlesztés ügyében, hogy Budapest kiemeleten legyen kezelve, okuljunk a múltból és változtassunk azon a gyakorlaton, miszerint a főváros vezetése örök harcban áll a kormányzattal, legyen az bármilyen is, ezért létre kell hozni egy Budapest Fejlesztési Minisztériumot, amely koordinálná a dolgokat és Budapest végre valóban Magyarország gazdaság motorjává válna.
Kuncze: Ebben az ügyben le kell tudni ülni
Kuncze úgy véli: valóban fontos lehetőségekről van szó, hiszen az EU olyan lehetőségeket biztosíthat Magyarország számára, amelynek köszönhetően 10 évre előre biztosítva lenne az ország átalakulása, megújulása minden téren. – Sőt ebből a pénzből arra is jutna, hogy az EU élvonalába jutna hazánk, mindezt úgy, hogy az unióhoz gyorsan felzárkózó államá válnánk. Ilyen módon akár évtizedekre meghatároznánk az ország jövőjét és sorsát. Tehát nem csak magunkkal teszünk jót, hanem gyermekeinkkel, unokáinkkal, teszem azt a Kovács Pistiknek teremthetünk stabil életet, jövőt – hangsúlyozta. Szerinte a választások tétje továbbá az is, hogy folytatódik az átgondolt építkezés, fejlesztés, vagy visszamegyünk a startvonalra és mindent kezdünk előről, és kezdjük azt a politikát, hogy az ország egyik fele arrébb rúgja a másik felét. – Ebben az ügyben egyébként le kell tudni ülni, egyet kell érteni az eljövő generáció miatt is. A következő időszakban meg kell teremteni a nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődés lehetőségeit, de nem az EU vagy az euró bevezetése miatt, hanem saját magunk miatt, mert csak ez hoz stabilitást a gazdaságnak. Azt pedig hogy hol, mikor és mit fejlesztünk, majd eldöntik az érintettek: a régiók, a kistérségek és a települések. Meg kell engedni, hogy mindenkinek kibontakozzon a tehetsége, energiája és tudása – mondta.
Gyurcsány: Borzasztó ötlet a Budapest Fejlesztési Minisztérium megalakítása
Borzasztó ötletnek tartja a Budapest Fejlesztési Minisztérium létrehozását Gyurcsány Ferenc. Szerinte a fővárosnak nem minisztérium kell, hanem lehetőség a fejlesztésre. A kormányfőjelölt úgy véli, nem hogy nincs rossz viszonyban a kabinet és a főváros vezetése, de a történelemben egyedülálló módon ők kötöttek két hete együttműködési megállapodást többféle fejlesztésre. Szerinte okos együttműködésre van szükség.
Dávid Ibolya úgy látja: ha nem javítanak a költségvetés helyzetén, akkor veszélybe kerül az uniós támogatás, sőt az önrész kifizetése is kétségessé válik, ami pedig 15 százalékot jelent az uniós pénzekhez való hozzáféréshez. Ha az MDF megerősítést kap, Dávid Ibolya garanciát vállal arra, hogy mindent megtesz a párt azért, hogy a költségvetés rendben legyen, mert egy konzervatív számára ez az egyik legfontosabb szempont.
Orbán: A „papírgazdaság” terén minden rendben van
– Budapest ügyében úgy állunk, mint a magyar gazdaság ügyében, a miniszeterelnök úr megmondja, hogy minden meg van oldva – hangsúlyozta Orbán Viktor. Bár a papírgazdaság terén minden rendben van, és lehet hogy van kormány-Budapest megállapodás, de Budapesten most nem lehet haladni, sem megállni, a fővárosnak új kezdeményezésre van szüksége. – A papírvilág szembe került a valósággal – fogalmazott Gyurcsány érvei kapcsán. A mai budapesti valóság egy új megoldásért kiált. A vasúti fejlesztések kapcsán leszögzete: a vasutat állami kézben akarják tartani és magyar fejlesztéseket szeretnének.
Kuncze szerint Orbán a saját kormánya által elkövetett hibákért akar vezekelni, például a nyugdíjak és Budapest esetében is, hiszen vezetése alatt megfojtotta Budapestet, pénzeket vont el tőle. Az új minisztérium létrehozása Kuncze szerint az önkormányzatiság megfojtása lenne, Budapestnek inkább oda kell adni a normatív kereteket és segíteni kell a fejlesztéseit. A főváros és az aglomeráció tudja, mit kell csinálni.
Orbán: A budapestike számíthatnak a Fideszre
A budapestiek számíthatnak a Fideszre – hangsúlyozta Orbán Viktor zárszavában, majd felsorolt több, a Fidesz-kormány idején megvalósult budapesti beruházást, például a Nemzeti Színházat, a sportarénát, és a lágymányosi egyetemet. Orbán Viktor megjegyezte, a Fidesz az együttműködés lehetőségét keresi, és a magyar szolidaritás korszakát kívánják megnyitni. – Azt szeretnék, ha az emberek számíthatnának az államra. Ma nem számíthatnak rá – szögezte le. Orbán úgy vélekedett, az államnak lehetőséget kell nyújtania a sikereseknek, és szolidárisnak kell lennie az elesettekkel. – Olyan államot szeretnénk, amely nem kioktat bennünket, nem lenéz, nem megbánt és megsért, hanem azt tartja a legfontosabbnak, hogy mindig mindenhol kiálljon és megvédje a magyar emberek emberi méltósághoz való jogát – mondta a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
Kuncze: Az SZDSZ-en múlik a választás
Az SZDSZ mindig sokféle polgár támogatására számíthatott, azokra, akiknek fontos volt a szabadság, a szolidaritás, a kisebbség védelme vagy a piacgazdaság, a verseny, a magántőke érvényesülése – emelte ki zárszavában Kuncze Gábor. Hozzátette: a 2006-os választás a liberálisokon múlik. Az SZDSZ elnöke szerint pártját azért kell támogatni, mert a szabad demokratákon kívül senki nem képviseli hitelesen a liberálisokat.
Gyurcsány: Nincs ok kormányváltásra
Gyurcsány Ferenc szerint kormányváltásra nincs, de továbblépésre van ok. A kormányfő zárszavában kiemelte, hisz Magyarországban, hisz abban, hogy ez egy jóravaló, tehetséges ország, hisz az itt élő 10 millió emberben, ugyanakkor nem hisz a kormány által ajándékozott boldogságban. Gyurcsány hangsúlyozta, előre kell menni, liberális életrevalósággal és szociális összekapaszkodással.
Dávid Ibolya Merkellel példálózott
– Angel Merker kancellárasszony azt mondta, őszintének lenni nehéz, de hosszútávon megéri. Magam is ezt vallom – kezdte zárszavát Dávid Ibolya. Az MDF elnöke kiemelte, erős középosztály, erős polgárság nélkül nincs erős nemzet. A két nagy párt a középosztállyal akarja megfizettetni ígérgetéseit, de ez a középosztály többet érdemel – fogalmazott Dávid Ibolya. Kifejtette, a választ tétje nem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, hanem az, hogy lesz-e hiteles, erős konzervatív párt Magyarországon.
A négypárti vitát Orbán Viktor (Fidesz) kezdte, majd Kuncze Gábor (SZDSZ), Gyurcsány Ferenc (MSZP) és Dávid Ibolya (MDF) kapta meg a szót. A megszólalók sorrendje minden témánál változott az előzetesen kisorsoltak alapján.
A vitára minden párt egy-egy témát javasolhatott, így összesen négy témát vettek sorra. Az MSZP a fejlesztések, a Fidesz a munkanélküliség, az SZDSZ az egészségügy, az MDF pedig a korrupció ügyét választotta.
A politikusoknak minden téma kifejtésére 3-3 perc állt rendelkezésére, majd egy-egy percben reagálhattak a hallottakra. A vita zárásaként mindegyikük 2-2 perces záróbeszédet mondhatott.
Ha bárki túllépte az időkereteket, úgy a következő program ismertetésre vagy reagálásra annyival kevesebb ideje jutott, erre a moderátorok (Alföldi Zoltán RTL Klub, Azurák Csaba, a TV2) ügyeltek.