Orbán: Szolidáris új magyar politikára van szükség

A legidősebb országépítők, a negyvenesek és a fiatalok szavazatait is várja Orbán Viktor. A Fidesz elnöke erről Marcaliban és Fonyódon tartott kampánygyűlésén beszélt. Elmondta, nem csupán kormányváltást, hanem új gazdaságot, új államot és új magyar politikát szeretnének.

MNO
2006. 04. 06. 17:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támogatást és bizalmat kért a választóktól, egyben megköszönve, hogy nem pártoltak el mellőlük 2002 óta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki Marcaliban és Fonyódon helyi választókerületi jelöltjük, Szászfalvi László és Móring József Attila mellett kampányolt.

Sikeresnek és szolidárisnak kell lennie az új magyar politikának – mondta Orbán Viktor Marcaliban. Kifejtette, a Fidesz nem a spekulációra, hanem munkára épülő gazdaságot akar, de ahhoz, hogy az embereknek munkájuk legyen, erős kis- és középvállalkozásokra, ezek megerősítésére pedig új Széchenyi-tervre van szükség.

- Elvált egymástól a munka és a jólét, pedig azt szeretnénk, ha a kettő összetartozna. A magyar kis- és középvállalkozók nem tekerik föl a gyártelep négy sarkát, hogy Ázsiába költözzenek akkor, ha ott magasabb profit lehetősége nyílik meg. Ők mindig itt maradnak, ők velünk maradnak – mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke szerint fölkészültebben, alaposabb tudással és a győzelemre nagyobb eséllyel állnak a választók előtt, mint ahogy tették ezt 2002-ben. Elmondta: hisz abban, hogy a legidősebb országépítők éppúgy, mint a hozzá hasonló negyvenesek és a legfiatalabb szavazók is ott lesznek és leadják voksukat az országgyűlési választáson.

(radio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.