Orbán Viktor kiemelte, az 1980-as évek közepén a Fidesz azért kezdett bele a szakkollégium mozgalomba, mert nem akartak választani a szabadság és az itthon maradás között.
– Akik ma védeni akarják tőlünk a köztársaságot, annak idején még népköztársaságot akartak, amikor mi azt mondtuk, hogy oroszok menjenek haza, ők azt mondták, nem, ez felelőtlenség. S amikor mi azt mondtuk, legyen szabadság és többpártrendszer, ők azt mondták, nem, inkább reformáljuk meg a szocializmust – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
A miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott, a pártmunkásokból lett milliárdosok akarnak ma leckét adni demokráciából, és ha ezt nem a miniszterelnök tenné, akkor még mulatságos is lenne.
– A kampány végéhez közeledve ma egyesek olyan hangulatot próbálnak kelteni, mintha újra félni kellene Magyarországon, de nem ezért dolgoztunk az elmúlt 16 évben mindannyian, hogy a hatalmuk elvesztésétől rettegő emberek újra félelmet kelthessenek – szögezte le Orbán Viktor. A Fidesz kormányfőjelöltje hozzátette, „nem hagyjuk, hogy ránk ijesszenek, és ha valaki ezt mégis megpróbálja, akkor törvény elé fogjuk őket állítani„.
A Fidesz elnöke bemutatta azt a kötetet, amely a párt 18 évét mutatja be. A születésnapi megemlékezésen ott volt több alapító tag mellett Stumpf István, a Bibó szakkollégium 18 évvel ezelőtti igazgatója is.
Kövér László az Info rádiónak kifejtette, bár a Liberális Internacionálé tagjai is voltak, most pedig az Európai Néppárt táborában foglalnak helyet, a Fidesz által képviselt értékek nem sokat változtak az elmúlt 18 évben.
A Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) 1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban alapította 37 egyetemista és főiskolai hallgató.
(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál