Füzi játéka miatt korábban a Vasas is hasonlóan cselekedett az Újpest elleni bajnoki kapcsán, ám akkor az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a lila-fehéreknek adott igazat – emlékeztet a Magyar Rádió.
Az Újpest labdarúgója egy felkészülési mérkőzésen kapott piros lapot, és mivel az ügyben még nem hoztak ítéletet, a debreceni klub is megkérdőjelezi a pályára lépés jogosságát.
Dr. Dányi Szilárdot, az Újpest FC ügyvezetője reagálásában kiemelte, hogy a DVSC az általa megnyert március 15-én lejátszott Magyar Kupa-mérkőzést nem óvta meg. A sportvezető szerint ez sokat elárul a debreceniek sportszerűségről alkotott fogalmáról. Dányi ismertette, a DVSC közleménye semmilyen olyan körülményt nem tartalmaz, amelyet a versenybizottság ne értékelt volna a Vasas által benyújtott óvás tárgyalása során – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről