Alapvetően a kis-és középvállalati szektornak az erősítésével lehetne a foglalkoztatást növelni Parragh László szerint. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Rádiónak elmondta: megkérdeztek 8 ezer céget, és az derült ki, hogy a nemzetközi piacra termelő, 250 fő fölött foglalkoztató, jellemzően multinacionális cégek nagyon erős termelékenységbővüléssel számolnak, és ennek következtében létszámleépítéssel. Hozzátette: minden fejlett gazdaságban a kis- és középvállalati kör az, amely jelentős foglalkoztatóként tud megjelenni a piacon.
Parragh László úgy vélte: elsődlegesen a belső piacot kell erősíteni, a második fontos terület pedig az exportélénkítés. Közölte: hogyha csak minden második vagy minden harmadik venne fel egy embert, az százezres nagyságrendű munkaerő-piaci mozgást eredményezne.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a járulékcsökkentések segíthetnének-e abban, hogy több embert foglalkoztassanak a kis- és közepes vállalatok, az MKIK elnöke elmondta: három területen kellene csökkenteni az adóterhelést: az egyik az iparűzési adó, tehát a helyi adók szintje, a másik az élő munkára terhelődő járulékok és a harmadik az áfa.
(Magyar Rádió)

Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben