A szocialisták kampányának kommunikációs vezetője szerint a hétvégi két nagygyűlés után jobban látszanak a különbségek az MSZP és a Fidesz között. Gál J. Zoltán azt mondta: úgy tűnt, a Fidesz rendezvényén sokkal többet beszéltek a múltról és Gyurcsány Ferenc szocialista kormányfőjelöltről, míg az MSZP gyűlésén több volt a mosoly és több szó esett a jövőről.
Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyaránt a múlttól akarta megvédeni a jövőt a hétvégi nagygyűléseken mondott beszédeikben. Szerinte az igazi kérdés az, miként lehet megragadni az uniós csatlakozás által kínált lehetőségeket.
Katona Kálmán, az MDF választmányi elnöke arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz hasonlóan Orbán Viktor sem szólt a korrupcióról és a középosztály helyzetéről.
(Info Rádió)

Beismerte tettét az Orbán Viktor megöléséről posztoló férfi