Az áldozattal, egy válófélben lévő helybéli fiatalemberrel több pisztolylövéssel végeztek. A gyanú, miután megtalálták a gyilkos fegyvert, feleségére és annak rendőrtiszt élettársára terelődött. Le is tartóztatták őket, aztán rövid idő múlva szabadlábra kerültek. A hivatalos indoklás akkor az volt, hogy meggyengültek a bizonyítékok. Állítólag az egyik fontos tanú visszavonta vallomását.
Aztán néhány éve a rendőrség megoldatlan ügyekkel foglalkozó speciális nyomozócsoportja ismét elővette az iratokat. Dolgozni kezdtek, és vélhetően titkos adatgyűjtésre is sor került, melynek köszönhetően most újból van gyanúsítottja a brutális gyilkosságnak – erősítette meg a Magyar Rádió információját dr. Morvai Attila, az ügyészség szóvivője. Közölte azt is, hogy egy volt rendőr ellen minősített emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás a Budapesti Nyomozóügyészségnél. (Magyar Rádió)

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot