Megrendítő veszteség érte a Fiatal Baloldalt – írja a szervezet közleményében. Hozzáteszik: súlyos balesetet szenvedett Komássy Ákos, a FIB elnöke. Utastársa, a Fiatal Baloldal országos irodájában dolgozó munkatársa az éjszaka folyamán elhunyt. A FIB őt saját halottjának tekinti.
Komássy Ákos egy Debrecenben tartott politikai rendezvény vendége volt. A Budapest irányába tett visszaút során kocsija súlyos balesetet szenvedett. Az M3-as autópályán Mogyoród térségében autója hátulról nekihajtott egy szabályosan haladó kamionnak. Az autó az ütközés után a szalagkorlátnak, majd egy kisteherautónak csapódott.
„Az ügyben rendőrségi eljárás folyik. Annak lezárultáig, illetve amíg újabb fejlemények nem történnek, nem tudunk, és nem kívánunk egyebet mondani. Ezúton megkérünk mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben” – olvasható a FIB közleményében. A közlemény hangsúlyozza, hogy az országgyűlési választások második fordulójáig a FIB minimálisra csökkenti központi tevékenységét. Az elengedhetetlen, operatív feladatokat a szervezet alelnökei által vezetett operatív testület látja el.
Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, a Fidesz szóvivője őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának és a FIB-nek. Mint mondta: megrendüléssel vették tudomásul Komássy Ákos balesetét, és mielőbbi gyógyulást kívánnak. „Várjuk vissza” – tette hozzá Szijjártó Péter.
Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) elnöke közölte: az IDF tagsága megdöbbenéssel fogadta a baleset hírét. Hozzátette: Komássy Ákos munkatársa családjának őszinte részvétüket fejezik ki, Komássy Ákosnak pedig mielőbbi felgyógyulást kívánnak.
Az SZDSZ Új Generáció közleményében úgy fogalmaz: megdöbbenve értesült a Fiatal Baloldal elnöke és munkatársa súlyos balesetéről. Tragikus és lesújtó egy fiatal halála, az Új Generáció részvéttel van a fiatal családja, és a FIB iránt – teszik hozzá. Az SZDSZ Új Generációja közleményében Komássy Ákosnak mielőbbi gyógyulást kíván.
(Klubrádió, Info Rádió)

Tűz ütött ki egy budapesti munkásszállón, több mint 200 embert menekítettek ki – videó