Svájci dráma a végjátékban

Az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Sevilla Szentpétervárott is meg tudta őrizni előnyét, és bejutott a négy közé. A bukaresti rangadó nem hozott gólt, de a Steaua örülhet, mivel idegenben lőtt találata miatt továbblépett. Ott lesz a négy között a Schalke is, míg a Middlesbrough csak az utolsó percben kvalifikálta magát.

MNO
2006. 04. 06. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

UEFA Kupa, negyeddöntő, visszavágók:

Zenit (orosz)–FC Sevilla (spanyol) 1-1 (0-0)
gólszerző: Young-Min Hyun 50., illetve Kepa 66.
Piros lap: Kepa (Sevilla) 67., Krizanac (Zenit) 68.
Továbbjutott a Sevilla, 5-2-es összesítéssel.

A spanyol Sevilla idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Zenit ellen, így meg tudta őrizni az első találkozón szerzett impozáns előnyét. A vendégek továbbjutását szinte semmi sem veszélyeztette: az első félidőben a szentpéterváriak nem tudták áttörni a Sevilla betonbiztos védekezését, míg a spanyol gárda előnye tudatában kivárásra játszott.

A második játékrész elején egy kapu előtti tüzijáték végén a koreai Young-Min Hyun szerzett vezetést, majd a 66. percben Kepa Blanco kiegyenlített. Két perc múlva már csak tíz-tíz játékos maradt a pályán: előbb a vendégek gólszerzőjét, majd a hazaiaktól a horvát Ivica Krizanacot állította ki a játékvezető. A Sevillának még az is belefért, hogy kihagyjon egy büntetőt: a 73. percben a brazil Daniel tizenegyesét Vjacseszlav Malefejev bravúrral védte.

A spanyol csapat a Schalkéval találkozik az elődöntőben

Steaua Bucuresti (román)–Rapid Bucuresti (román) 0-0
Továbbjutott: a Steaua Bucuresti 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

A bukaresti házirangadó nem hozott gólt, így a Steaua kvalifikálta magát a négy közé idegenben szerzett góljának köszönhetően.

Schalke 04 (német)–Levszki Szófia (bolgár) 1-1 (0-1)
Gól: Lincoln (58.), illetve Angelov (25.)
Továbbjutott: a Schalke 04, 4-2-es összesítéssel

Sokáig hátrányban játszott a Schalke, ám továbbjutásukat is sem fenyegette veszély. A második félidő derekán Lincoln egalizált, ezt követeőn pedig visszavett az iramból a hazai együttes, amely az elődöntőben a Sevillával találkozik.

Middlesbrough (angol)–Basel (svájci) 4-1 (1-1)
Gól: Viduka (33., 57.), Hasselbaink (79.), Maccarone (90.), illetve
Silva (23.)
Piros lap: Majstorovic (73., Basel)
Továbbjutott: a Middlesbrough, 4-3-as összesítéssel

A svájci gárda az első félidő közepén vezetést szerzett, ám ezt Viduka gyorsan kiegyenlítette. Az ausztrál csatár az 57. percben újabb gólt ért el, majd Hasselbaink is beköszönt a már emberhátrányban játszó vendégeknek.

Csak az utolsó percben döntötte le a továbbjutást a Middlesbrough: az olasz Maccarone találata szertefoszlatta a Basel álmait.

Az angolok az elődöntőben a Steaua Bucurestivel mérkőznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.