Szabálytalanul parkolva ellenőriznek a traffipaxos autók

Sokszor tilosba parkolva ellenőriznek a rendőrök a tiltás ellenére is. Az ORFK szerint a traffipaxos autók nem tartoznak a KRESZ hatálya alá, azokat mérőeszköznek kell tekinteni. Egy budapesti főkapitányi rendelkezés azonban ezzel pont ellentétes, és ezzel ért egyet a közigazgatási hivatal is.

MNO
2006. 04. 04. 8:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A traffipaxos autó nem autó, „csak” mérőeszköz, így nem vonatkozik rá a KRESZ – legalábbis az ORFK szerint. Egy máig érvényes budapesti főkapitányi rendelkezés azonban ezzel pont ellentétes, és ezzel ért egyet a közigazgatási hivatal is. Ennek ellenére a rendőrök sorozatosan megsértik az előírásokat – írja a Népszabadság.

A traffipaxos autók kérdését először Derce Tamás újpesti polgármester még 2003 tavaszán kezdte el feszegetni. Szerinte ugyanis a kocsik nem állhatnak fel a járdára, oda, ahol más autók parkolását is tiltja a KRESZ. Legfeljebb pénzért, az önkormányzattól kért közterületfoglalási-engedély birtokában. Budapest akkori főkapitánya, Kökényesi Antal, javítandó a rendőrség lakossági megítélését, leparancsolta a járdákról a fényképezős kocsikat.

A rendőrség a budapesti főkapitányváltás után – 2003-ban – a fővárosi közigazgatási hivatal megkeresésére az új kapitányt is tájékoztatta álláspontjáról, amelynek lényege az volt: a jövőben sem parkolhatnak, illetve fotózhatják szabálytalanul parkolva a gyorshajtókat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) traffipaxos autói.

A Népszabadság információi szerint azóta ez az álláspont, mint ahogyan a KRESZ idevonatkozó része sem változott. Ennek ellenére az ORFK sajtószolgálatától a lap megtudta, hogy a rendőrség szerint a traffipaxos autók „nem tartoznak a KRESZ hatálya alá, hiszen azokat mérőeszköznek kell tekinteni, de természetesen a közlekedés biztonságát nem veszélyeztethetik”. E szerint sebességmérő autó, ha parkol és dolgozik, nem számít közforgalomban részt vevő járműnek, tehát megállhat bárhol.

A jövőben sem parkolhatnak, illetve fotózhatják szabálytalanul parkolva a gyorshajtókat a BRFK traffipaxos autói – erősítette meg három évvel ezelőtti állásfoglalását a Népszabadságnak a fővárosi közigazgatási hivatal.

Mindezek ellenére a budapestiek sokszor találkozhatnak a traffipaxos autók közterületi szabálysértéseivel, a tiltás ellenére sokszor állnak fel a járdákra, forgalomtól elzárt területekre, sőt füvesített zöldterületeken is látni olykor szabálytalanul fényképező rendőrautót. Ez pedig még parkrongálásnak is minősül.

(Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.