A tanácskozáson döntést hoztak arról, hogy a három megye közös céljainak, terveinek érvényesítése érdekében megyénként három-három szakemberből álló munkacsoportot hoznak létre, amely az RMDSZ irányításával kidolgozza Székelyföld egységes fejlesztési stratégiáját. A megbeszélésen jelent voltak az RMDSZ vezetői, a három megye önkormányzati elnökei, illetve több szenátor és képviselő.
Markó Béla RMDSZ-elnök a zárt ajtók mögött folyó tanácskozást követően elmondta: az együttműködés főként a közös gazdasági fejlesztésre összpontosít, ám természetszerűen kiterjed majd az infrastruktúra, a kommunikáció, de a kultúra, az oktatás területeire, illetve a kistérségi együttműködés összehangolására is.
Az elnök közölte: a résztvevők egybehangzó véleménye szerint a három megyének egy különálló gazdasági fejlesztési régiót kell alkotnia, ennek eléréséig pedig adottak a törvényes keretek a számos közös terv megvalósítására – mondta, hozzátéve, hogy az RMDSZ-nek továbbra is kiemelt célkitűzése a gazdasági fejlesztési régiók átszervezése és a székelyföldi gazdaságfejlesztési régió létrehozása, az európai szintű tárgyalásaikon azonban egyértelművé vált, hogy erre csak Románia csatlakozását követően kerülhet sor.
(Erdély.ma)

Ha Pride, akkor el a kezekkel az MTA-tól!