Várkonyi Tibor: Duray kétségbe vonja Gyurcsány Ferenc előzetes tájékoztatását arról, hogy szlovákiai eredetű bűnözői csoportok netán robbantási kísérletekkel veszélyeztethetik a kampány nyugalmát és biztonságát. Gúnyosan összehasonlítja a magyar kormányfőt Dzurindával, pozsonyi megfelelőjével, és azt a „közös vonást” véli fölfedezni bennük, hogy mindketten Orbán Viktort utálják. Aztán jönnek a kombinációk. Fenyegetés nem volt, csak blöff, hogy „az ellenzéket lehessen gyanúba keverni”, aztán Gyurcsány „az erőskezű politikus látszatát akarja kelteni, aki meg tudja védeni a lakosságot”, stb., stb. Duraynak joga van az ilyen eszmefuttatáshoz, hiszen gondolatszabadság van Magyarországon is, Szlovákiában is, egyaránt az Európai Unió két tagországában. Bár utólag, ha van benne parányi tisztesség, elismerhetné, hogy egyik vádja sem igazolódott.
(Népszava, 2006. április 4.)

Szentkirályi Alexandra: Karácsony ne dönthessen egyedül a Pride-ról!