Veszélyes apadás a Dunán

Átszakadhatnak az átázott gátak a Dunakanyarban a katasztrófavédelem szerint, ezért felkészültek akár 25 ezer ember kitelepítésére is. A korábbi hírekkel ellentétben Bátánál mégsem gátszakadás, hanem tervszerű elöntés történt. Tovább árad a Tisza és a Bodrog, az előrejelzések szerint Szolnoknál közel tíz méteres tetőzés várható. A kormányzati koordinációs bizottság ma nem tett javaslatot a veszélyhelyzet feloldására. Bár négy évig nem épített, ma gátat ígért a Római parton Gyurcsány Ferenc. Emlékezetes, polgármesterek tegnap éppen az elmúlt négy évben elmaradt gátépítéseket kérték számon. A BM azonnali segélyt hagyott jóvá három Duna menti településnek. • Hosszan tartó védekezésre kell számítani• Ezreket telepítettek ki az árvíz miatt Európában

MNO-összefoglaló
2006. 04. 06. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Paksnál 11 centiméterrel a valaha mért legnagyobb vízállás alatt, 861 centiméterrel tetőzött éjszaka a Duna. Az Országos Műszaki Irányító Törzs tájékoztatása szerint a folyó a felső szakaszon már apad, lejjebb azonban árad. A gátakat továbbra is éjjel-nappal figyelik. Budapestnél már 13 centimétert apadt a Duna a 24 órával ezelőtti tetőzés óta, a vízszint 843 centiméter, azonban a szakemberek szerint hosszan tartó apadásra kell számítani.

Másodfokú készültséget tartanak 913 kilométer hosszú védvonalon, a Duna jobb partján Dunaföldvár alatt a Sión és a Nádoron. A Duna vízállása Dunaújvárosnál 724 centiméteres.

Fokozott figyelőszolgálatot tartanak a szakemberek a Római-parton, konkrét védekezésre jelenleg nincs szükség – közölte a Polgári Védelem őrnagya. A III. kerületben, a Királyok útján, valamint a Kossuth Lajos üdülőpart egész területén folyamatosan járőröznek a polgári védelem és Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei.

A Margit-szigeten és a Bem rakparton a gátak egyelőre bírják a terhelést, de az apadás legalább olyan erőpróba, mint az árhullám. Folyamatosan újabb és újabb buzgárok jelennek meg, főleg a Római-parton és Pünkösdfürdőn. Legalább ekkora problémát okoz a csatornákból feltörő víz is. A rakparthoz közeli pincéket több helyen elöntötte a Duna.

Egyszeri gyorssegély három Duna menti településnek

Lamperth Mónika belügyminiszter haladéktalanul döntött három Duna menti település önkormányzatától a mai napon beérkezett támogatási igény kielégítéséről. Ennek értelmében Szentendre 24 millió forint, Dunabogdány 1 millió 800 ezer forint, Süttő 12 millió forint támogatást igényelt az árvíz miatt bajba jutott lakosainak egyszeri gyorssegélyezésére. A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, arra hivatkozva, hogy a megye éves vis maior kerete már felhasználásra került, kérelmet nyújtott be a belügyminiszterhez. Az elnök a Dunán levonuló árhullám elleni azonnali védekezési munkálatokhoz kért 20 millió Ft előleget a központi vis maior tartalék keretből Báta község önkormányzata részére. Lamperth Mónika jóváhagyta a védekezésre kért összeg átutalását az önkormányzat utólagos elszámolási kötelezettsége mellett – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Segítséget ajánlott az USA is

A Magyarországon kialakult súlyos árvízi helyzetre tekintettel az Amerikai Egyesült Államok kormánya csütörtökön pénzügyi segítséget ajánlott fel a legnehezebb helyzetbe került családoknak, illetve településeknek. Az USA kormánya civil szervezetken keresztül kívánja eljuttatni a támogatást az érintetteknek. A Belügyminisztérium közleménye szerint a belügyminiszter levélben fejezte ki köszönetét a Magyar Köztársaság nevében az Egyesült Államoknak a felajánlásért.


Gyurcsány Ferenc gátat ígért a Római-parton

A miniszterelnök szerint a fővárosi védművek kiépítésénél a következő feladat, hogy gát épüljön a Római-parton. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a következő négy évben a főváros és a kormány összefogásával megépül a területet védő 3,8 kilométer hosszú gát. A miniszterelnök rámutatott, hogy Budapest esetében a fő védművek védelme, építése, karbantartása nem állami, hanem önkormányzati feladat. A fővárosnak a kerülettel közösen kell meghatároznia, hogy milyen típusú gát épüljön, az állam pedig fizeti a számla egy részét – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A legnagyobb karitatív szervezetek felszólítják az embereket az árvízkárosultak megsegítésére – jelentette be a miniszterelnök, miután találkozott a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőivel.
A szervezetek csütörtökön és pénteken országos napilapokban is megjelentetik felhívásukat, melyet a kormány fizet – közölte Gyurcsány Ferenc. A kezdeményezők főleg az állampolgároktól, az intézményektől és a vállalkozásoktól várnak segítséget. A kormány egyébként felülről nyitott keretet biztosít az árvíz elleni védelemre, vagyis annyi pénzt ígér a munkálatokra, amennyi kell.

Előzőleg Demszky Gábor főpolgármester azt mondta, hogy a jövőben elbontható mobilgáttal védik majd meg a Római-partot, amelynek nagy részét az idén elöntötte a Duna. Demszky Gábor főpolgármester szerint vasárnap megkezdődhet a kármentesítés az elöntött területeken. A Hajógyári szigeten, amelynek 80 százaléka víz alatt áll, megkezdik a szivattyúzást, majd a terület megtisztítását.

Visegrádon száz házat fenyeget az ár. Az iskolákban szünetel a tanítás, mert sok diák nem tud bejutni a közeli Dömösről és Kisorosziból. Szentendrén a legnagyobb gondot a többszörösére duzzadt Bükkös-patak okozza, mert ereszt a töltése. A szentendrei kaszinó mellett továbbra is magas a vízállás, Budakalászon pedig a Duna által visszaduzzasztott Barát-patak repedt meg mintegy száz méteren.

A Duna Tolna megyei szakaszán, II. fokot meghaladó árhullám vonul le a napokban, ami meghaladja a 2002. augusztusi árhullám során kialakult vízszinteket. A tetőzés ebben a térségben csütörtökre, péntekre várható. A megye legveszélyeztetettebb területei: a dunaföldvári jacht-kikötő környéke, Paks Árvíz utca, Fadd-Dombori kompkikötői rész és Báta alacsonyan fekvő településrésze. Báta községben huszonnégy lakóház közvetlenül veszélyeztetett, de összességében közel kétszázötven házat fenyeget az ár.

Átbukott a nyári gátakon a víz Bátánál

Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő szerint elképzelhető, hogy átszakadnak az átázott gátak, ebben az esetben akár 25 ezer embert is kell telepíteni a Dunakanyarban. A szóvivő hozzátette: eddig még nincs rendkívüli helyzet, de felkészültek rá. Mint mondta: a következő két-három nap kritikus lehet.

A kitelepítések 66 településen 105 lakóházat érintettek. A víz országosan összesen 177 települést, 12300 ingatlant és 33500 embert érint.

Mégsem gátszakadás volt Bátánál – közölte a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Duna-menti településen a lakott területek és a gát védelmében tervszerű elöntés történt, amiről a múlt héten döntés született. Az elárasztás nem veszélyezteti a lakosságot. A korábbi hírek arról számolta be, hogy Bátánál a nyári gátakon átbukott a víz, a morajlás a lakosságban kisebb riadalmat keltett, de az ideiglenes töltés megakadályozza, hogy elöntse a falut az ár. Az éjszakai esőzés következtében felgyülemlő vizet, amely nem tud elfolyni az ideiglenes gátak által eltömített csapadékelvezetőkön, szivattyúzással távolítják el.

Tovább árad a Tisza és a Bodrog

Az újabb esőzések miatt megállt az apadás a Tisza felső szabolcsi szakaszán. A folyó tiszabecsi határszelvényében, Tiszabecsnél és Tivadarnál már újra emelkedett a vízszint. Tiszatelek és Gávavencsellő között harmadfokú az árvízvédelmi készültség, Záhony és Tiszatelek között másod-, Szatmárcseke és Záhony között pedig elsőfokú.

A Lónyay-főcsatorna vize 55 centiméterre megközelítette a rekord vízállást, a 899 centimétert, s az egy hónapja vízben álló töltések mentén egyre több az árvízi jelenség. Fakadó és szivárgó vizek jelentek meg a gátaknál, amit elvezetnek a földsánctól. Részletek.

A koordinációs bizottság nem javasolja a veszélyhelyzet feloldását

Nem tett javaslatot a veszélyhelyzet feloldására a kormányzati koordinációs bizottság – jelentette ki Lamperth Mónika belügyminiszter. Dudás Ferenc árvízvédelmi megbízott arról beszélt, hogy 180,4 millió forintos támogatást kapott 15 település Pest megyében a vis major keretből. Részletek.

Szili: Sikeres az árvíz elleni védekezés az együttműködésnek köszönhetően

Sikeres az árvíz elleni védekezés, és ez az abban résztvevő szakmai szervek, önkormányzatok és a lakosság összefogásának eredménye – mondta Szili Katalin házelnök a baranyai Dunaszekcsőn.

Az országgyűlés elnöke megtekintette a településen folyó árvízvédelmi munkát, és azt mondta: úgy tűnik, az áldozatvállalásnak, a példás együttműködésnek köszönhetően sikerült megelőzni a nagyobb károkat és a hét végére az ár levonul, az ország pedig megmenekül.

A Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató, Pfeiffer Márton közölte: a megyében a Dunaszekcső a legveszélyeztetettebb település, mert az ár 200 házat fenyeget.

A fővárosban néhány helyen szünetel az áramszolgáltatás

A fővárosban az Elektromos Művek átmenetileg szünetelteti a szolgáltatást, ahol alacsonyak a transzformátorok. Ez mintegy kétezer családot érint. A Duna több helyen elárasztotta a kutakat is, ezért a vízművek is lezárta az alacsonyabban fekvő vezetékeket, de ez nem akadályozza az ellátást. A víz Budapesten mindenütt iható.

Korábbi hírek arról szóltak, hogy két férfi csónakkal gyűjtött be értékeket a Római-parton az elárasztott házakban, és járőröző polgárőrök fogták el őket. A BRFK szóvivője azonban cáfolta az információt. Mint mondta, „nincs ilyen ügy, nem álíltottak elő senkit semmilyen bűncselekmény miatt az árvízi területről”.

A fővárosban ismét közlekedik a 19-es villamos, a 2-es főút budapesti szakaszán az útzárat este 7 órakor feloldották.

Apadnak a Körösök

Másodfokra mérsékelték a készültséget a Fekete- és a Kettős-Körösön. Továbbra is harmadfokú a készültség a Sebes-Körös alsó szakszán, a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körös felső szakaszán. A Körösök a romániai szakaszon mindenütt apadnak. A Fekete-Körösön várhatóan pénteken első fokúra lehet mérsékelni a készültséget. Egyre több helyen tapasztalnak azonban töltés- és talpszivárgást, de ezek nem igényelnek védelmi beavatkozást.

Önkormányzati összefogásra szólítanak fel

A Belügyminiszter, a Regionális Fejlesztésért és Felzárkóztatásért Felelős Tárca Nélküli Miniszter és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége arra kérte a természeti katasztrófával nem veszélyeztetett települési önkormányzatokat, hogy önállóan vagy kistérségekbe tömörülve nyújtsanak segítséget egy-egy árvízzel veszélyeztetett településnek. A kezdeményezés célja, hogy minden egyes veszélyeztetett településnek legyen egy partner helyi önkormányzata illetve olyan partner kistérsége, melyben résztvevő önkormányzatok közössége a felmerült igények figyelembevételével segítséget tud nyújtani. A segítségnyújtás formái között nem elsődlegesen pénzügyi támogatásra, hanem technikai segítségre, illetve élő munkával való közvetlen részvételre számítanak. A kialakuló támogatási, partneri kapcsolat révén az árvíz levonulását követő helyreállítási munkálatokban is számítanak az együttműködésre.

Mindössze öt helikoptert ajánlottak fel az árvízi mentéshez

167 helikopterből csupán ötöt ajánlottak fel az árvízi mentéshez. Az Országos Mentőszolgálat múlt heti kérését követően öten ajánlották fel a tulajdonukban lévő helikoptereket az árvíz borította területeken mentési célokra. A Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint százhatvanhét helikoptert tartanak nyilván, melyek cégek, vagy magánszemélyek birtokában vannak.

Az OMSZ illetékese elmondta, hogy ebből összesen öten – egy kereskedelmi televízió-csatorna, három gazdasági társaság és egy magánszemély: Kóka János gazdasági miniszter – ajánlotta fel, hogy szükség esetén helikopterüket használatba vehetik mentésre az árvíz sújtotta területeken.

Közösen segítenek a karitatív szervezetek

Összefogtak a karitatív szervezetek, és az árvízkárosultak megsegítésére szólítják fel az embereket a kormány támogatásával megjelentetett hirdetéseken – jelentette be a kormányfő. Gyurcsány Ferenc közölte: a kormány finanszírozásában csütörtökön és pénteken hat országos és 20 megyei lapban hirdetést jelentetnek meg, amelyben arra szólítanak fel, hogy adakozzanak az árvízkárosultak számára. Az akcióban a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vesz részt.

Bethesda Gyermekkórház: a Fidesz rendezvényén tett felajánlásokat fordítsák az árvízkárok enyhítésére

A szolidaritás napján gyűjtött felajánlásokat fordítsák az árvízkárok enyhítésére – kérte a vasárnapi, Kossuth téri Fidesz-rendezvényen tartott gyűjtés kezdeményezőit a Bethesda Gyermekkórház vezetője. „Nagy örömöt jelentett, hogy a szolidaritás napján százezrek segítették adományaikkal a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában gyógyuló beteg gyermekeket” – írta Velkey György főigazgató sajtóközleményben. Hozzátette: „a mai nehéz egészség- és egyház-finanszírozási helyzetben ez a gyűjtés igen fontos segítség kórházunk életében”.

A főigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: úgy érzik, hogy a jelenlegi súlyos katasztrófahelyzetben egyként a bajba jutottak mellé kell állniuk. „Így, bízva a felajánlók egyetértésében is, kérjük a gyűjtés kezdeményezőit, hogy a polgári összefogás eredményét az árvíz sújtotta emberek kárának enyhítésére fordítsák!” – fogalmazott.

Polgármesterek kérték számon a gátépítést

Szerdán három Pest megyei polgármester Gyurcsány Ferenchez írt levelében bírálta a késve hozott intézkedéseket és számon kérte a négy éve ígért, elmaradt gátépítéseket. Részletek.

Persányi Miklós szerdán felszólította a Fidesz politikusait, hogy hagyják el a gátakat. Részletek.

(Teletext.hu, Klubrádió, Info Rádió, HavariaPress, OS, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.