Gyurcsány ellágyult, Katus sírni fog – Blogvallomás

Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzéséből megtudhatjuk, hogy időnként ő is ellágyul, eskütételére meghívta édesanyját is, aki biztosan sírni fog, de ez nem is csoda, mert olyan világba került, amire nem volt felkészülve, igaz, maga a kormányfő sem, vallja be, s ettől hirtelen lírai hangulatba kerül.

„Elképesztően kedvesek vagytok! Olvasom kora reggel a tegnapi bejegyzésemre írt reakciókat, és teljesen ellágyulok.” – kezdi mai naplóbejegyzését Gyurcsány Ferenc. A kormányfői lágyulás annak szólt, hogy bár előzőleg csupán egy nyúlfarknyi bejegyzésre futotta neki az idejéből, mégis mennyien hozzászóltak!

Mai blogolásából azt is megtudhatjuk: Vannak napok, vagy éppen hetek, amikor utolsó sejtjéig eltölti a politika ezernyi gondja, baja, „amikor ha akarnék se tudnék másról írni és beszélni, mert szinte semmi más nem jár a fejemben”.

Gyurcsány a mai kormányalakítás lázában ég egyébként. Megjegyzi, hogy mire a blog megjelenik, addigra minden bizonnyal meg fog alakulni a második Gyurcsány kormány, s rögtön hozzá is teszi, hogy valójában igazat ad Petschnig Mária Zitának – személyesen is jó ismerősének –, aki az egyik hetilapban azt írja: „bizonyos tekintetben ez a mostani lesz az első Gyurcsány kormány, mert ez fogja igazán magán viselni a miniszterelnök politikai gondolkodásának, meggyőződésének legfontosabb elemeit.”

A miniszterelnök elárulja: éppolyan hiú vagyok, mint minden politikus, de ennek ellenére nem a történelemnek politizál, hanem azt akarja bizonyítani, hogy „együtt többre és jobbra vagyunk képesek mint mások, a jelenlegi politikából, vagy pedig éppen sokan elődeink közül”.

Gyurcsány szerint édesanyja, Katus – akit meghívott az eskütételre – „nyilván sírni fog, de elismeri: nem könnyű neki, mert egy olyan világba csöppent bele, amelyre nem volt felkészülve. „Időnként én is be szoktam vallani, hogy magam sem” – írja, majd gyermekkorára emlékezik:

„A pápai belváros egy kis mellékutcájában, egy kis szoba-konyhás lakásban laktunk, lavórban mosakodtunk és az udvaron álló régi hagyományos latrinára jártunk végezni a dolgunkat. Mikor Éva serdülő lett és külön ágyban aludhatott, én tíz évesen anyámék kihúzható rekaméján kaptam helyet harmadikként. Igazi proli világ volt, még akkor is, ha dzsentri származású apám önpusztító hajlama mellett mindig megmutatott valamit. Egy olyan világ fényét, vagy ha mást nem, szikráit, amelynek egyébként nyoma sem volt a mindennapjainkban. Az olcsó borok és az egyszerű, vasárnapra készített kevert tészta világa volt ez. Nem szégyelltem ezt a világot és nagyon szerettem. De előbbre akartam jutni, jártam a magam útját 14 évesen, otthagyva Pápát először, majd sokszor, nagyon sokszor egyedül.” Gyurcsánynak nem voltak patrónusai – jelenti ki. „Mindig mindent elölről kellett kezdenem. Igaz volt ez a KISZ-re, igaz volt ez az üzleti életre – ahol kifutó fiú utáni elsőnek mentem el egy céghez -, majd utána újra igaz lett a politikára. Párttagként kezdeni, aztán a választmány tagjaként folytatni”.

Gyurcsány Ferenc ma is lírai hangulatba került: „Sokszor voltam egyedül, de soha nem voltam magányos. (...) Lehet jönni sokfajta világból. Lehet megjárni sokfajta utat, lehet ebben sok ellentmondás, talán tévút is. Az én pályámban is sok ilyen van. De megingathatatlanul hiszek abban, hogy végül az dönti el, hogy kik vagyunk, hogy meg merünk-e küzdeni akár önmagunkkal is. Kínlódva minden jóért! Nem elhazudva azt, hogy kik voltunk, és honnan jöttünk. De gyötrődni azon, hogy jó emberek maradjunk, vagy azzá váljunk, egy normális világot teremtve. Ilyen gyötrődések alakítják az én pályámat is. Több vagy kevesebb sikerrel, kisebb-nagyobb botlással. És amíg nem hisszük el magunkról, hogy tökéletesek vagyunk, és helyenként önmagunkat is kinevetjük, addig nincs semmi baj.” – vall a miniszterelnök, majd végül megköszön mindent a Mamájának, az „áldott asszonynak”.