Napjaink felsőoktatási tandíja több mint húsz éves múltra tekint vissza. A magyar felsőoktatás működését korábban szabályozó 1985-ös törvény a tanulmányi eredménytől függő, rendkívül alacsony tandíjat határozott meg, amit gyakorlatilag az intézmények be sem szedtek.
A rendszerváltás utáni, 1993-as törvényi szabályozás a tandíjat, mint a felsőoktatás egyik forrását határozta meg. Ténylegesen a tandíjat, komoly társadalmi vitát, diákmegmozdulásokat kiváltva, a Bokros-csomag keretében 1995. szeptember 1-én vezették be. Ez két részből ált: alap- és kiegészítő tandíjból. Alaptandíjat minden hallgatónak fizetnie kellett, ami a bevezetéskor havi 2000 forintot jelentett (a minimálbér havi összege ekkor 12200 forint volt). A kiegészítő tandíjat a felsőoktatási intézmény állapította meg, ennek összege nem haladhatta meg az alaptandíj évi összegének a négyszeresét. Az intézményeknek a hallgatók számának 20 százalékáig, a legrászorultabbak részére, kiemelkedő tanulmányi eredmény esetén tandíjmentességet vagy kedvezményt kellett adniuk.
1996-ban bevezették az államilag finanszírozott hallgatólétszám, valamint a költségtérítés fogalmát. A szabályozás szerint a kormány évente határozta meg azon hallgatók létszámát, akik államilag finanszírozott képzésben vettek részt és ennek alapján folyósította az intézmények fenntartási költségeit. Ebből a nem állami felsőoktatás is részesült és az állami intézmények is vehettek fel költségtérítéses diákokat. A költségtérítéses képzésben részt vevők a tanulmányaik összes költségét fizették, de az államilag finanszírozott hallgatók is fizettek – bár jóval kevesebb – tandíjat.
Az 1998-as választások után az Orbán-kormány eltörölte az államilag finanszírozott hallgatók számára a tandíjfizetési kötelezettséget és a kérdés az új Gyurcsány-kormány megalakulásáig nyugvópontra jutott. Megmaradt a költségtérítés, Polónyi István – „Az oktatás gazdaságtana” című könyv szerzőjének – számításai szerint a hallgatóktól származó bevétel aránya az összes felsőoktatási kiadásokhoz viszonyítva a ’90-es évek elején alig érte el a fél százalékot, napjainkra azonban meghaladja a tíz százalékot is.
A 2006-os országgyűlési választások kampányidőszakában a koalíció részéről a tandíj kérdése nem került szóba. Az MSZP választási programjában ezzel kapcsolatban pusztán az szerepel, hogy szándékaik szerint új hallgatói szociális rendszert alakítanak ki, hogy a leginkább rászorulók is tanulhassanak a felsőoktatásban. Az SZDSZ részletes választási programjának a felsőoktatás finanszírozásával foglalkozó része sem említette a tandíj újbóli bevezetését.
A tandíj kérdését a választások után először a kormányoldalhoz közel álló közgazdászok vetették fel – más gazdasági kérdésekkel együtt – az Élet és Irodalom hasábjain. A koalíciós tárgyalások során Magyar Bálint terjesztette elő a „Tudás mindenkinek – cselekvési terv 2006-2010” című, 163 pontból álló oktatási programtervet. Ebben az igazságosság indoklásával felveti az utólagos képzési hozzájárulás szükségességét az államilag finanszírozott képzésben. Ez a pont szó szerint átkerült a Gyurcsány Ferenc által beterjesztett és a parlament által elfogadott kormányprogramba is. A kormány tervei szerint a 2007-ben beiratkozó hallgatók már egy, a későbbiekben pontosítandó finanszírozási rendszer adta keretek között, tanulmányaik befejezését követően térítik meg a képzési költségeik egy részét vagy egészét.
Az ellenzék és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyértelműen elvetik az intézkedéstervezetet. Ekler Gergely, a HÖOK elnöke elsősorban a szervezet tárgyalókészségét hangsúlyozta, de nem zárta ki az aláírásgyűjtést és az utcai megmozdulásokat sem. (Emlékezetes, hogy a tandíj 1995-ös bevezetése idején a diákmegmozdulások fő szervezője a hallgatói önkormányzatok voltak.) Koszorús László, a Fidelitas alelnöke elmondta, hogy megsérti a fiatalok esélyegyenlőségét a kormány, ha bevezeti a tandíjat a felsőoktatásban. Az ifjúsági szervezet tájékoztatási kampányt indít a felsőoktatási intézményekben, és ha úgy ítélik meg, ősszel utcára hívják a fiatalokat. Az őszi helyhatósági választások javíthatják a hallgatók érdekképviseleteinek tárgyalási pozícióit. Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy ez láthatólag még vitatott kérdés, erről még sok tárgyalást kell folytatni és „nem elsősorban bevételért érné meg tandíjat csinálni”, és „ez nem elsősorban pénzügyi kérdés”.
Az intézkedéstervezet nyilvánosságra kerülésével közel egy időben utcai összecsapásokba torkolltak a görög diákok tandíjellenes tiltakozásai Athénban.
Klinghammer István az ELTE rektora szerint júniusban a vizsgaidőszakkal vannak elfoglalva a hallgatók, így a magyar tandíjtörténet legújabb fejezete csak ősszel fog folytatódni.
Magyar Péter
A hazugsággyár munkása
