Orbán és Tarlós aláírta a megállapodást

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Tarlós István főpolgármester-jelölt aláírta a jelöltség feltételeit rögzítő megállapodást Új Budapest szerződés néven kedden Budapesten. – Abban bízunk, hogy Tarlós István nyerni fog, és ezzel le is zárhatnánk Budapest történetében egy korszakot – mondta a Fidesz elnöke, aki szerint ki kellene szabadítani Budapestet a „sehova sem vezető politikai viták hálójából".

MNO
2006. 06. 27. 12:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra adunk egymásnak kezet, hogy Budapest közös munkával független, otthonos és büszke főváros legyen – hangsúlyozta Orbán Viktor a dokumentum aláírását megelőzően. Mint mondta, a függetlenség azt jelenti, hogy a főváros ne legyen kitéve a „politika kénye-kedvének„, sikerét ne befolyásolja, hogy éppen milyen kormány van hatalmon. – Azt szeretnénk, ha a főváros otthonos, vagyis biztonságos is lenne, hogy aggodalom nélkül engedhessük ki gyermekeinket az utcára – tette hozzá a politikus.

Kiemelte: nem csak „elműködtetgetni” szeretnék Budapestet, hanem nagy célokat kitűző és megvalósító várossá akarják tenni, hogy Budapest büszke lehessen az itt lakókra és saját teljesítményére. – Abban bízunk, hogy Tarlós István nyerni fog, és ezzel le is zárhatnánk Budapest történetében egy korszakot – mondta a Fidesz elnöke, aki szerint ki kellene szabadítani Budapestet a „sehova sem vezető politikai viták hálójából„.

Véleménye szerint ehhez arra van szükség, hogy egy őszinte, tapasztalt, kompetens ember álljon a város élén. Orbán Viktor hangsúlyozta: azért Tarlós Istvánra esett a választás mert egy nagy tapasztalatú, 1990 óta négyszer újraválasztott polgármesterről van szó, aki mélyépítő mérnökként ahhoz a reálértelmiséghez tarozik, amelyet méltatlanul mellőzött eddig a közélet.

A Fidesz és szövetségesei főpolgármester-jelöltje szerint be kell fejezni a 4-es metrót, de a felszíni tömegközlekedés helyzetét is javítani kell, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével, valamint be kell fejezni a körgyűrű építését. – Nincs Budapestnek őrzött P+R parkolója, 16 éve senki nem nyúlt a tehergépkocsi- forgalom szabályozásához, nincsenek kerékpárutak – jegyezte meg a politikus, aki szerint törődni kell a közterületi rend állapotával, vagyis a graffitikkel, a plakátokkal, a kutyapiszokkal és az állandó szemeteléssel. Szót kell érteni a kerületekkel, a főpolgármesternek maga mögé kell állítania a kerületeket, és jóban kell lenni a kormánnyal is – tette hozzá.

Tarlós István megköszönte a Fidesz támogatását és azt is, hogy elfogadták feltételeit, miszerint nem lép be a pártba, illetve kormányoldalról és ellenzékből egyaránt jelöl majd főpolgármester-helyettest. Mint mondta a pártonkívüliség nem a Fidesz, hanem a párttagság ellen szólt, hiszen 1994 óta függetlenként indul a választásokon. Hozzátette: bármilyen lesz a kampány, ragaszkodni fog ahhoz, hogy legyen baloldali főpolgármester helyettes, mert ez a rendszer jól vizsgázott a III. kerületben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.