Rendőrautók kalapács alatt

Harminc, használatból kivont szolgálati gépkocsit kívánt árverésen értékesíteni a szabolcsi rendőrség - tudta meg a HavariaPress.

MNO
2006. 06. 07. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 10 órától nyílt árverést tartott Nyíregyházán a főkapitányság Stadion utcai telephelyén, ahol harminc, használatból kivont szolgálati gépkocsinak, illetve egy motorkerékpárnak kerestek új gazdát.

A járműveket már reggel 8 órától meg lehetett mustrálni: az érdeklődés nagy volt, több mint félszáz komoly vevő gyűlt össze a telepen. A kikiáltási árak 50 és 550 ezer forint között mozogtak, s a harminc autóból 22 új gazdára is lelt, s elvitték a rendőrmotort is. Kormos László alezredes elmondta: az árverésre bocsátott járművek helyett, még tavasszal kapott a főkapitányság új személygépkocsikat. A most eladásra szánt autók üzemképesek, általában 200-300 ezer kilométert futottak, koruk 6-10 év között mozog. Igazságügyi műszaki szakértő becsülte meg értéküket, s a piaci értékénél mintegy 30 százalékkal olcsóbban hozzá lehetett jutni a remek járgányokhoz

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.