Zenthe Ferenc hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt. Egyik leghíresebb szerepe a Tenkes kapitány volt a Magyar Televízió 1962-ben forgatott nagy sikerű sorozatában. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében, valamint a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatában.
Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” – nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, a nemzet színészévé választásakor a megnyerő egyéniségű művész.
„A Szabó családban lassan negyven éve benne vagyok, emellett csupa olyan filmet csináltam, hogy amikor az emberek megláttak az utcán, éreztem, hogy szeretnek” – emlékezett a művész.
A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (előtte öttusázók megtanították lovagolni, aminek még sok hasznát vette).
Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel, aki keresztény kisfiút fogadott örökbe a második világháború alatt. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben.
A Tenkes kapitánya után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok.
Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. Négy szemesztert végzett a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen, de otthagyta a Színművészeti Akadémiáért. 1942-ben másodéves volt, amikor behívták katonának; a világháború után nem folytatta a színiakadémiát, hanem Pécsre szerződött.
1946-tól Kaposváron, Győrben, Pesterzsébeten játszott, majd 1949-ben a debreceni Csokonai Színház tagja lett, s közben vendégként lépett fel a fővárosban Lúdas Matyi szerepében. 1952-től a Madách Színház tagja, sok nagysikerű szerep alakítója. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben kiválóan érvényesült.
Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban.
A Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülővárosa, Salgótarján díszpolgárrá választotta 2003-ban.
A nemzet színészévé 2005-ben választották meg. Ugyanebben az évben az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.
A nagy színészegyéniség halála miatt több közszolgálati médium is megváltoztatta a hétfő esti programját, s a nemzet színészére emlékezik.
A Magyar Televízió hétfőn gyászszalaggal sugározza a Szomszédok című teleregény ismétlését, amelynek egyik szereplője Zenthe Ferenc volt, szerdán és csütörtökön este nyolc órakor pedig A Tenkes kapitánya mozifilm-változatát tűzik műsorukra a művészre emlékezve – közölte Csorba Mária sajtómenedzser.
A Magyar Rádió a Kossuth adón, az Aranyemberek című sorozatban este nyolc órától megismétli a színművésszel készült, 2002. október 27-én sugárzott interjút.
A Duna Televízió – Szeles Pál szóvivő tájékoztatása szerint – este hét órától egy krimisorozat egyik epizódja helyett Fehér György háromnegyed órás, Zenthe Ferencet bemutató portréfilmjét sugározza.
(MTI)
1920. április 24-én született Salgótarjánban.
1942-ben végzett a Színművészeti Akadémián.
1945-46: a pécsi Nemzeti Színház,
1946-49: a győri Kisfaludy Színház,
1949-52: a debreceni Csokonai Színház,
1952 óta a Madách Színház társulatának a tagja
1987-1999: a Szomszédok című teleregény szereplője (Taki bácsi); 1999. december 30-án a 331. résszel búcsúztak el a nézőktől .
Február óta a Színház az egész… című sorozat egyik főszereplője volt.
Színházi szerepei:
-Puck, Zuboly (Shakespeare: Szentivánéji álom)
-Lúdas Matyi (Fazekas: Lúdas Matyi)
-Noszty Pál (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival)
-Scapin (Moliere: Scapin furfangjai)
-Ribakov (Pagonyin: A Kreml toronyórája)
-Deme (Tabi: Enyhítő körülmény)
-Naszreddin Hodzsa (Vitkovics – Szolovjov: Naszredin Hodzsa kalandjai)
-Ebenezer Scrooge (Dickens: Karácsonyi ének)
-Geoffrey Thornton (Harwood: Az öltöztető)
-Lou Daniel (Slade: Jutalomjáték)
-Gilles Corey (Miller: A salemi boszorkányok)
-Virág úr (Tamási: Csalóka szivárvány)
-Pinch (Shaw: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz)
-Tuskó (Shakespeare: Szeget szeggel)
-Warrington (Bond: Lear)
-Őrmester (Molnár: Az üvegcipő)
-Jákob (Rice – Webber: József, és a színes, szélesvásznú álomkabát)
-A fejedelem komornyikja (Schiller: Ármány és szerelem)
-Juhász (Shakespeare: Téli rege)
-Rázga Elemér (Moldova: Az ifjú gárda)
-Vinnie (Simon:: Furcsa pár)
-Apa (Miller: Bűnbeesés után)
-Mr. Brownlow (Bart: Oliver)
Díjai:
-Jászai Mari – díj (1955; 1968)
-Érdemes művész (1975)
-Kiváló művész (1989)
-MSZOSZ- díj (1993)
-Kossuth – díj (1997)
- Salgótarján díszpolgára (2003)
Filmjei:
1953 Rákóczi hadnagya
1953 Feltámadott a tenger
1954 2x2 néha 5
1955 Gábor diák
1956 Mese a 12 találatról
1957 A nagyrozsdási eset
1957 Csendes otthon
1959 Szerelem csütörtök
1959 Kard és kocka
1960 Fapados szerelem
1964 A Tenkes kapitánya
1964 Lajos király válik
1965 Patyolat akció
1966 Princ, a katona
1969 Őrjárat az égen
1970 Végállomás, kiszállni!
1970 A gyilkos a házban van
1971 A fekete város
1972 Fuss, hogy utolérjenek
1972 Az ördög cimborája
1973 A törökfejes kopja
1973 Egy srác fehér lovon
A tragédia próbája 1975)
1976 Beszterce ostroma
1977 Sir John Falstaff
1978 Mire megvénülünk
1979 A világ közepe
1979 Égigérő fű
1980 Petőfi
1980 A pogány Madonna
1983 Különös házasság
1983 Jób lázadása
1984 Erdő
1984 Megfelelő ember kényes feladatra
1984 Leányvásár
1985 Az elvarázsolt dollár
1985 II. József
1986 A csodakarikás
1987 Gyökér és vadvirág
1987 Szomszédok teleregény
1994 Európa messze van
2001 Zsaruvér és csigavér
2003 Sobri
Két napon át korszerű haditechnikai eszközöket mutatnak be a Városligetben
