A Fidesz politikai támadásnak tekinti – az egyébként az önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP közös jelöltjeivel szemben induló alpolgármesterek által – a Nagy Gábor Tamás polgármester személye ellen indított lejárató-kampányt – derül ki Cser-Palkovics András közleményéből. A Fidesz visszautasítja az abszurd, minden alapot nélkülöző vádaskodást. „Ahogy korábban is minden esetben, úgy most is, akár jogi eszközök igénybevételével is megvédi azokat az önkormányzati választásokon induló jelöltjeit, akiket politikai indítékból becsületükben, személyes hitelükben igyekeznek erkölcsileg lejáratni, besározni. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kiáll Nagy Gábor Tamás polgármester személye mellett és továbbra is támogatja az őszi önkormányzati választásokon” – olvasható a szövegben.
Egyebekben a Várkert-bazár ügyében a Fidesz 2005 szeptemberében már kifejtette, hogy „a legjobban az állam és az önkormányzat tudja hasznosítani az ingatlanokat, ezért a kormánytól azt várja, hogy az állam újítsa fel a Várbazárt is”. A párt álláspontja azóta nem változott: a Várkert-bazár helyreállítása állami felelősségvállalás mellett, állami forrásokból történjen meg – vélik.
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!