A kormány döntött a távhőtámogatásról

A kormány 2006. október 1-jétől a nagycsaládosokra és a fogyatékkal élőkre is kiterjeszti a távfűtési támogatást. A támogatás összege minden érintett számára egységesen havi 2 500 forint lesz.

MNO
2006. 08. 10. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kabinet 2005. október 1-jén vezette be a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők számára ezt a támogatást, ők továbbra is az eddigi feltételekkel kérhetik. A már támogatott, több mint 60 ezer nyugdíjas pedig automatikusan az emelt összeggel kapja a segítséget.

Távhőtámogatás akkor jár, ha a családokban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 51 600 Ft-ot, egyedülálló nyugdíjasoknál a nyugdíjminimum háromszorosát, azaz 77 400 Ft-ot.

A számítások szerint október 1-je után 28 ezer nagycsaládos és 35 ezer fogyatékkal élő embert nevelő család veheti igénybe a támogatást.

A most jogosulttá válók részére a Magyar Államkincstár július 31-ig kipostázta a szükséges igénylőlapokat. Az igénylőlapokkal együtt mindenkinek igazolást is küldtek, amivel bizonyítani tudja, hogy a jogosultak körébe tartozik.

Az igénylőlapot és a szükséges dokumentumokat a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti jegyzőhöz kell eljuttatni, legkésőbb október 31-ig. Ha valaki mégsem kapta meg az igénylőlapokat, de jogosultnak érzi magát a támogatásra, az Államkincstár területi kirendeltségein jelezheti igényét.

A jogosultak a támogatást készpénzben kapják meg a családi pótlékkal, fogyatékossági támogatással, vagy a nyugdíjjal együtt. Ha a jogosult már augusztus 31-ig elküldi az igénylőlapot a jegyzőnek, akkor az októberre vonatkozó támogatást már november első felében kézhez kapja.

Fontos szabály, hogy a támogatás ugyanazon háztartásban csak egyetlen jogosultnak állapítható meg, valamint a gázár- és távhőtámogatás egyidejűleg nem igényelhető. A jogosultak dönthetnek arról, hogy melyikre nyújtják be igényüket.

Az emelt összegű támogatás 2006. december 31-ig jár, és a kormány számításai szerint összességében mintegy 900 millió forintot jelent. 2007-től a még kidolgozás alatt lévő új támogatási rendszerben kapnak majd fűtési hozzájárulást az arra rászorulók.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.