Dali-kiállítás Szegeden

Bő egy hét múlva, szeptember elsején nyílik a Dali-kiállítás Szegeden; a tárlatnak otthont adó Fekete házban már folynak az előkészületek, amelynek részleteiről csütörtökön tájékoztatták az újságírókat a Tisza-parti városban.

MNO
2006. 08. 24. 11:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zombori István, a Fekete ház vezetője elmondta: a 150 éves épület 80-100 centiméteres falai között már hétfő óta dolgoznak a munkások. Felszerelték a klímaberendezést és befedték az ablakokat, amelyeket később fehérre festenek, hogy nagy, önálló falfelületet kapjanak. A hátralévő bő egy hét során beszerelik a biztonsági berendezéseket és új, megfelelő szabályozású és fényértékű lámpákat helyeznek el a teremben.

Pászti Ágnes, a szegedi önkormányzat kulturális tanácsnoka közölte: a közönség szeptember 2-től láthatja a „bohém katalán” alkotásait a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén, a Dóm közelében található Fekete házban.

A programot Dali-kehellyel és menüvel kívánják színesebbé tenni, amelyet a belépőjegyet felmutató látogatók 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak meg egy, a kiállításhoz közeli étteremben – tájékoztatott. Hozzátette: a torlódások elkerülése érdekében csoportokat csak hétköznapokon fogadnak, kivéve a tárlat utolsó hetét, amikor nem fogadnak turnusokat. Horváth Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatója kitért arra, hogy a kiállítást azért nem a közművelődési palotában tartják, mert uniós pályázatokon mintegy 200 millió forintot nyertek, amelyből közönségbarát átalakításokat végeznek az épületben.

A 117 grafika, illusztráció és vázlat augusztus 28-án érkezik Szegedre a németországi Bambergben élő Richard Mayer gyűjteményéből.


(mti/dunatv.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.