Fékezés nélkül a vasúti sínekre hajtott

A betonmixer sofőrjén kívül, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a kisiklott vonatban három személy súlyosan sérült és többen könnyű sérüléseket szenvedtek a tegnapi vonatbaleset során - értesült a HavariaPress.

MNO
2006. 08. 31. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A súlyos kimenetelű közeledési baleset szerdán 10 óra körül történt a Pécel és Isaszeg közötti nyílt vasúti pályán. Az eddigi adatok alapján egy Gödöllő felől Budapest irányába közeledő személyvonat elé hajtott egy betonkeverő mixer tehergépkocsi, ami Nagytarcsa felől közlekedett Isaszeg irányába. Az út kereszteződéséhez érve – eddig ismeretlen okok miatt – a mixer fékezés nélkül a vasúti sínekre hajtott és ott összeütközött a menetrend szerint közlekedő személyvonattal, amelynek következtében a vonat egy kocsija kisiklott. A tehergépkocsi vezetője súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg a legfrissebb információk szerint a kisiklott vonatban három személy súlyosan és többen könnyű sérüléseket szenvedtek. A 3103-as út Pécel és Isaszeg közötti szakaszát a mentés, a műszaki mentés és a baleset helyszínelésének idejére lezárták, a forgalmat elkerülő utakra terelték. A vasúti forgalom tegnap késő este az egyik vágányon már megindult, s csütörtök hajnali két órára a másik vágány javítási munkálatai is befejeződtek.

A baleset körülményeit szakértő bevonásával a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.