Fogyasztóvédelem: az MSZP szigorítana, a Fidesz is változtatna

A még hatékonyabb fogyasztóvédelem érdekében, konzultálva az adatvédelmi biztossal, törvénymódosítást kezdeményez az MSZP a parlament őszi ülésszakán. Erről Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz reméli, hogy szigorítás nem rak újabb adminisztrációs és pénzügyi terheket a vállalkozókra.

MNO
2006. 08. 10. 12:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelműbb jogszabályokra van szükség, amelyek nagyobb nyilvánosságot biztosítanak, és fontos, hogy a fogyasztók minél szélesebb körű információkhoz jussanak – közölte Mesterházy Attila. A jövőben az emberek mindennapi életét meghatározó termékek ellenőrzése mellett új területek bevonására is szükség van – mondta, kiemelt helyen említetve a szolgáltatások területét. (Mesterházy egyébként korábban, az ICSSZEM államtitkáraként e területet felügyelte. – Szerk.)

Mint mondta, ez egyre dinamikusabban fejlődő terület, ugyanakkor sok panasz érkezik a gáz- és, villanyszámlákkal kapcsolatban, illetve a mobilszolgáltatók, pénzügyi szolgáltatások feltételeivel kapcsolatban, és a biztosítások területén is sok probléma merül fel.
A frakcióvezető-helyettes szerint az általános szerződési feltételeket kellene megnézni, hogy a törvény betűjén túl a törvényalkotó szándékát is figyelembe veszik-e. Auditálni kellene ezeket a szerződéseket, hogy a fogyasztóvédelmi törvénnyel és más jogszabályokkal kompatibilisek-e – mondta. E területeken a civil szervezeteknek is nagy szerepe lehet.

Cser-Palkovics András fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy reagált: a Fidesz is kiemelten fontos kérdésként kezeli a fogyasztóvédelem területét, és szintén úgy gondolja, hogy változtatni kell a jogszabályokon. A politikus, aki Szijjártó Péter szóvivőt helyettesíti szabadsága idején, közölte: remélik, hogy a szigorítás a fogyasztók érdekeit szolgálja majd, és nem a vállalkozókra tesz újabb adminisztrációs vagy pénzügyi terhet.

Hozzátette: a Fidesz bízik abban is, hogy a kormánypártok a szakmai és civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel, pártokkal egyeztetve nyújtják be a jogszabálymódosítást ősszel.Jó lenne, ha nem csak egy kampánybejelentésről lenne szó, hanem a problémák érdemi megoldásáról, ehhez a Fidesz felajánlja szakmai segítségét – mondta Cser-Palkovics András.
(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.