Adós vagyok egy magyarázattal – kezdi mai blog bejegyzését a miniszterelnök, aki furcsa módon nem a hétfői hallgatását magyarázza olvasóinak, hanem azt, pénteken miért nem került bejegyzés naplójába. Mint írja: „reggel óta folyamatosan egymásba értek a programok, versenyeztem az idővel. Mindig azt reméltem, hogy na, majd két megbeszélés között le tudok csípni 10 percet és gyorsan elmondom az aznapi blog bejegyzést. De ezen a napon szinte minden csúszott egy keveset. Ráadásul én meglehetősen pontosan kezdem a megbeszéléseket, utálok késni. Túl sűrű ahhoz a programom, hogy ha valami elkezd csúszni, ne lássa a kárát valamelyik másik program. Pénteken mégis ez történt és ahogy a szokásos délelőtti munkarenden túl voltam – mindig ennek a része a blog diktálása is – délutánra már ki is ment a fejemből” – fogalmaz.
„Kilenckor jutott eszembe, hogy te jó ég, még nem csináltam meg az aznapi blog bejegyzést!„ – folytatja miniszterelnökünk, aki sajnálkozva hozzáteszi: mindegy, a kivétel erősíti a szabályt, akkor ma bejegyzés nélkül maradunk. Nem gondoltam arra, hogy milyen sokan fogják ezt majd várni, és hogy mindenfajta találgatást is elindíthat, hogy vajon hol van és miért késik a blog? – fejtegeti a kormányfő, és siet megjegyezni, hogy próbál nem gyakorlatot csinálni ebből, majd utólag is elnézést kért mindazoktól, akik pénteken hiába várták az aznapi történetet, véleményt.
Gyurcsány Ferenc kifejti azt is, károsnak tartja, hogy a konvergenciaprogram még nem végleges munkaanyagát valaki kiszivárogtatta. Szerinte az illető ezzel zavart okozott, és azt az érzést keltette, hogy a leírt munkaanyag hűen tükrözi a kormány álláspontját. Ez azért nem igaz, mert a kormány testületként a legfontosabb, legbefolyásosabb politikusok konzultációjában még nem látta az anyagot – írja Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hangsúlyozta, nem szabad összekeverni a gondolkodási folyamat egy első és politikai értelemben még nem kész szintjét, azzal, ami végül lesz. Véleménye szerint átlátszó, hogy valaki a miniszterelnök környezetére utal. A kiszivárogtatásnak az egyik lényeges eleme, hogy a kiszivárogtató háttérben marad. Olyan nincs, hogy valaki kiszivárogtat, az újság pedig pontosan megírja, hogy honnan jutott hozzá az anyag. Mert ha így volna, az már nem szivárogtatás volna – szögezi le blogjában Gyurcsány.
(amoba.hu)
Györfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!