A találkozón részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Veres János pénzügyminiszter is.
Megtárgyalták a konvergenciaprogram egyeztetésének további menetrendjét. Csütörtökön a munkaadói érdekképviseletekkel egyeztet a kormány, majd hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között folytatják a tárgyalást.
Kiss Péter szólt arról is, hogy a további tárgyalásokon a kormánynak lesz bizonyos mozgástere, így például a reálbéreknél vagy a közszféra megtakarításaival kapcsolatban. A kitűzött célokat el kell érni, de ennek megoldási módjairól helye van az egyeztetésnek – jegyezte meg a miniszter.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, aki jelenleg az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke is, a találkozót követően azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek még nincs egységes álláspontjuk a konvergenciaprogramról, hiszen annak vázlatát csak kedden kapták meg.
A munkavállalói érdekképviseletek nyilván nem támogatják a reálbér csökkenését eredményező megoldásokat, viszont a reális helyzetértékeléstől, az ebből adódó közös cselekvéstől sem zárkózhatnak el. Az illúziókkal, amit a politikai elit táplált eddig az állampolgárokban, le kell számolni, itt a kijózanodás ideje – mondta a szakszervezeti vezető.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezet Szövetségének elnöke többek között azt nehezményezte, hogy a kormány szigorító intézkedései csökkentik a nettó kereseteket, s ez ellentétes a közösen elfogadott országos bérajánlás célkitűzéseivel. A szakszervezeti vezető sürgette, hogy legyen harmonizáció az idei évre és jövőre vonatkozó szigorító intézkedések, a konvergenciaprogram és a II. Nemzeti fejlesztési terv között. Vitatta, hogy négy százalékos reálbércsökkenés szükséges az egyensúlyt javító célok eléréséhez.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízott elnöke elmondta: néhány kérdésben már a szerdai találkozón jelezték, hogy min akarnak változtatni. Több olyan cél van, amely különféle megoldásokkal, ütemezésekkel érhető el. Ezekre a munkavállalóknak elfogadhatóbb megoldásokat keresnek majd a szakszervezetek.
Így például a nyugdíjrendszernél nem támogatják, hogy a tervezett 2008-as szigorításokat előbbre hozzák. A nagyobb arányú öngondoskodást pedig csak úgy lehet megkövetelni az állampolgároktól, ha közben a jövedelmüket nem csökkentik, hanem ellenkezőleg. Az öngondoskodáshoz más országokban is forrásokat biztosítanak – jegyezte meg Pataky Péter.
Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!