Kósa Tamás: Schmitt nemrég bocsánatot kért az őt támadóktól, mert madárijesztőknek nevezte őket. Pedig ebben az agyonmagyarázott, agyonhazudozott környezetben ez volt az egyetlen igazán emberi mozzanat. Ahogy a hitviták idején Alvinczi Péter „süldisznóhoz, maiomhoz, szamarhoz, rokahoz” hasonlónak mondta Pázmány Pétert, és az ilyesmin nem sértődött meg senki, mert nem ez a lényeg. Hanem most például az, hogy nem lehet elégszer elmondani: amíg Schmitt nem lett Fidesz-alelnök, addig a MOB nem volt – ilyen nyilvánvalóan – politikai felvonulási terület. Hogy az olimpiai bizottság megbecsült vezetője leszerződött alelnöknek az egyik párthoz, ez olyan modortalanság, Pázmánnyal szólva: „ocsmáni vétek”, amit nem lehet kimagyarázni. Nem lehet azzal mentegetőzni, hogy mindenkinek lehet politikai meggyőződése, mert nagy a különbség a politikai meggyőződés és a pártfeladat között, lásd melegítős óriásplakát, Bocskai és hazaárulózás. De ne álljunk itt meg: a többi párt magasabb polcon ülő funkcijainak is távozniuk kellene a MOB vezetőségéből: tanuljanak meg a mindenkori kormányok tárgyalni a civil szervezetekkel anélkül, hogy beleépítenék az embereiket. Ha marad így a helyzet, szétesik a Magyar Olimpiai Bizottság, vagy mamelukok gyülekezete lesz.
(Magyar Hírlap, 2006. augusztus 24.)
Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!