Lékó visszatér

Kedden délután sajtótájékoztató keretében ismertették a szerdán kezdődő, miskolci Lékó Péter - Anatolij Karpov nyolcjátszmás rapidsakk párosmérkőzés programját és érdekességeit, s egyúttal bejelentették: a magyar játékos visszatér a válogatottba.

MNO
2006. 08. 29. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Carsten Hensel, Lékó menedzsere újságírói kérdésre válaszolva bejelentette, hogy pártfogoltja – aki nem vett részt a május-júniusi torinói sakkolimpián – visszatér a magyar válogatottba. A menedzser ennek részleteiről elárulta, hogy voltak nézeteltéréseik a hazai szövetséggel, de most már előretekintenek.

Lékó egyébként a közelmúltban hosszabb beszélgetést folytatott Káli Sándorral, aki – annak fejében, hogy Miskolc város szponzorokkal kiegészülve minden évben biztosítja a mostanihoz hasonló párosmérkőzés anyagi hátterét – arra kérte, hogy ismét álljon a nemzeti csapat rendelkezésére.

Hensel elmondta: a polgármester kívánságát tiszteletben tartják, így a jövő évi, Görögországban sorra kerülő csapat Európa-bajnokságon és a 2008-as sakkolimpián Lékó ismét tagja lesz a magyar válogatottnak.

A miskolci Nemzeti Színházban tartott sorsolási ceremónia keretében Lékó Péter a világos, Anatolij Karpov pedig a sötét színt húzta, így a torna valamennyi napján Lékó Péter játszik majd először világossal.

A párosmérkőzés programja: szerdán és csütörtökön, valamint szombaton és vasárnap egyaránt 16 és 17:30 órakor kezdődnek a partik a Nemzeti Színházban.

(Nemzeti Sport Online)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.