Madárinfluenza: enyhítik a korlátozásokat

Újabb madárinfluenza eset július 12. óta nem fordult elő Magyarországon, ezért Süth Miklós országos főállatorvos bejelentette, hogy az EU Bizottságának 2006/416/EK határozatában foglaltak szerint csütörtöktől enyhítik az állategészségügyi korlátozásokat .

MNO
2006. 08. 10. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főállatorvos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: ez azt jelenti, hogy a madárinfluenza által érintett területeken a 3 kilométeres védőkörzetet úgynevezett megfigyelési körzetté alakítják. Amennyiben a megfigyelési körzetben újabb madárinfluenza gyanús esetről nem érkezik bejelentés, a védőkörzetté való átminősítéstől számítva a 9. napon a korlátozásokat fel lehet oldani.

A megfigyelési körzetben található telepek újraindítására előreláthatólag augusztus 31-e után nyílik lehetőség, ha nem jelentenek újabb madárinfluenzás eseteket.Süth Miklós az MTI kérdésére válaszolva közölte: a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgató főállatorvosa Kiskunmajsán, Szankon, Jász-Szentlászlón, Petőfiszálláson, Pálmonostorán és Kiskunfélegyházán rendelte el a védőkörzet megfigyelési körzetté minősítését.

Az országos főállatorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a madárinfluenza jelenlétével Európában hosszabb távon számolni kell. Ezért a víziszárnyasokat csak azokon az állattartó telepeken lehet majd újratelepíteni, ahol az eddiginél szigorúbb állategészségügyi előírásokat betartják. Példaként említette a védőháló alkalmazását a telepeken. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy amennyiben Magyarország ismét madárinfluenza mentesnek lesz tekinthető, úgy a harmadik országokban a magyar árukkal szemben elrendelt korlátozásokat is feloldják.

Süth Miklós elmondta: a járványügyi kényszerintézkedések miatt 946 ezer szárnyast öltek le, ezek közül 178 ezret úgynevezett zártvágásban semmisítettek meg. Az állategészségügyi hatóságok által direkt okozott kár összege 847,8 millió forint volt. A kárt szenvedett állattartók 87 százalékának már kiutalták a kártalanítás összegét. Dékány András, az FVM sajtófőnöke közölte: a közvetett károk részleges enyhítésére 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből a károsultak pályázat útján kaphatnak pénzügyi segítséget. A kárenyhítést szolgáló pályázatot az agrártárca rövidesen megjelentetni.
MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.