Magyar Hírlap: Menetrend

MNO
2006. 08. 25. 11:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Hírlap: Amiből több dolog következik. Például: a kormány joggal vetheti ugyan a Fidesz szemére, hogy mindig csak bírál, és egyetlen komolyan vehető ötlete sincs, miként kellene kezelni a költségvetés helyzetét. Másrészt éppen maga készíti elő azt a terepet, amelyen a Fidesz ezt a fölöttébb kényelmes szerepet eljátszhatja, hiszen a lehető legrövidebb idő alatt kidolgozható ellenzéki reagálás a totális nem. Aztán a menetrendből azt is sejthetjük, milyen mélységű társadalmi vita lesz itt. A társadalom nem megkérdezve lesz, hanem tájékoztatva. Ami egyébként nem feltétlen baj, lapunk többször is szkeptikusan nyilatkozott a nagy, mindenkit bevonó párbeszéd szükségességéről, elvégre a kormány kormányozzon – de akkor ne beszéljen társadalmi párbeszédről. Legalább a kabinet próbálja meg komolyan venni, amit mond, mindenki másnak már úgyis sokkal nehezebben megy, ami nem csoda, hiszen minden idők leghiteltelenebb magyar pénzügyminisztere, Veres János tegnap is a 2011-es euróbevezetés lehetőségét emlegette, ami például az államadósság tervezett szintjét nézve egyszerűen lehetetlen.

(Magyar Hírlap, 2006. augusztus 25.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.