Megvonták a Csemadok működésére szánt állami támogatást

A szlovák állam megvonta a Csemadok állami támogatásának utolsó, működési költségeket fedező részét – közölte a szervezet elnöke. Megtudhattuk azt is, amerikai jelentés készül a szlovákiai magyarok helyzetéről.

MNO
2006. 08. 10. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai külügyminisztérium jelentést készít a szlovákiai kisebbségek helyzetéről. Ezért felkereste a pozsonyi amerikai nagykövetség két munkatársa a Csemadok elnökét.

Hrubík Béla a Magyar Rádiónak elmondta: amerikai vendégeit a félmilliós szlovákiai magyarsággal kapcsolatos minden vélemény, információ érdekelte. Különös tekintettel arra, hogy az új pozsonyi kormányban helyet kapott a Nemzeti Párt, amelynek elnöke többször is tett magyarellenes kijelentéseket.

Emlékeztetett arra, szerdán az amerikai nagykövetség érdeklődésének napján tudta meg a 65 ezer tagot számláló kulturális és közművelődési szervezet elnöke, hogy megvonták tőlük az állami támogatás utolsó, működési költségeket fedező részét.

Hrubík a továbbiakban elmondta: az amerikai nagykövetség munkatársaival arról is beszélgettek, hogy véleménye szerint mit vár a szlovákiai magyarság az anyaországtól, milyen védelemre tart igényt az esetleges nemzetiségi problémák rendezésében.
(Magyar Rádió)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.