Rossz napjuk volt a zsebeseknek

Egy délelőtt alatt hat zsebest kaptak el a rendőrök szervezett akciójuk során. A HavariaPress úgy tudja, hogy a BRFK és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közös akciójának eredményeként hat nőt fogtak el szerdán a délelőtti órákban, Székesfehérvár belvárosában.

MNO
2006. 08. 31. 10:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különös tekintettel a plázára és annak környékére koncentrálódott akció során a civil ruhás fővárosi nyomozók éles szemét semmi sem kerülhette el. Elsőként fél tízkor értek tetten egy 40 éves nőt, amint egy piac bejárata előtt egy 52 éves férfi ingzsebéből, annak figyelmét elterelve készpénzt lopott.

Alig fél órával később az áruháznál tevékenykedő asszonyokra lettek figyelmesek a nyomozók. Egy apró ékszerről kapargatták az árcédulát a nők éppen, amikor közbe léptek a rendőrök, és rákérdeztek az áru eredetére.

Hihetetlen, de az egyik nő, úgy vallotta sajátjának a gyűrűt, hogy az lógó árcédulával volt az ujján. A gyanús asszonyok a kifizetett ellenértékről meg még véletlenül sem tudtak számlát felmutatni, miközben egy másik nő ruhájából faragott faékszerek kerültek elő.

Az élelmes nyomozóknak azt is sikerült megakadályozniuk, hogy egyik nő ügyesen megszabaduljon egy pár fülbevalótól a rendőri intézkedés során. A nőket előállították. Az ékszereket felismerték a pláza üzleteinek eladói, egyikőjük sem vette észre a lopást.
Mindkét esetben kéréseikkel, kérdéseikkel terelték el az eladók figyelmét a csoportban érkező asszonyok. A tettenérésekkel gyakorlatilag valamennyi lopási kár megtérült.
A hat előállított székesfehérvári lakosú nőt előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki a lopások miatt, majd valamennyit bűnügyi őrizetbe vették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.