Sikertelen négypárti egyeztetés a konvergenciaprogramról

Az MSZP és az SZDSZ elnöke szerint nem hangzottak el olyan vélemények a konvergenciaprogramról tartott keddi négypárti egyeztetésen, amelyek befolyásolták volna a dokumentum tartalmát. A Fidesz szerint nem történt érdemi egyeztetés, mert a kormány elutasította az ellenzéki javaslatokat.

MNO
2006. 08. 29. 16:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök által kezdeményezett konzultáción a kormányt Gyurcsány Ferenc mellett Veres János pénzügyminiszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter és Draskovics Tibor kormánybiztos képviselte.
Az MSZP részéről Hiller István pártelnök, az SZDSZ-től Kuncze Gábor pártelnök, a Fidesztől Navracsics Tibor frakcióvezető és Cséfalvay Zoltán, az Orbán-kormány volt gazdasági államtitkára, a KDNP-től pedig Semjén Zsolt pártelnök, Surján László EP-képviselő és Latorcai János országgyűlési képviselő érkezett a tanácskozásra.
Az MDF korábban jelezte, hogy a program megvitatására rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem vesz részt a konzultáción.

Kormánypártok: nem hangzott el a konvergenciaprogramot befolyásoló javaslat
A zárt körű tanácskozás után az MSZP és az SZDSZ elnöke arról beszélt újságíróknak, hogy nem hangzottak el olyan vélemények a konvergenciaprogramról tartott keddi négypárti egyeztetésen, amelyek befolyásolták volna a dokumentum tartalmát. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta: a megbeszélésen semmilyen olyan véleményt, javaslatot nem hallott, amely alapjaiban befolyásolta volna a konvergenciaprogramot.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elmondta: az egyeztetés semmit nem tett hozzá, és semmit nem vett el a konvergenciaprogramból.

Ellenzék: a kormány elutasította az ellenzék javaslatait

Nem történt érdemi egyeztetés, a kormány elutasította az ellenzéki javaslatokat – így jellemezte a Fidesz és KDNP a konvergenciaprogramról szóló keddi megbeszélést.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a mintegy két órán át tartó tanácskozás után újságíróknak úgy értékelte a megbeszélést, hogy nem érdemi egyeztetés volt a cél, hanem az, hogy a kormány és a kormánypártok az „ellenzéki pártok háta mögé bújva próbálják a felelősséget áttolni a konvergenciaprogramért”.
Mint mondta, többi között újabb egyeztetést is javasoltak a kormánynak a konvergenciaprogramról, de ezt a kormánypártok képviselői elutasították.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke közölte: a megbeszélést nem tárgyalásnak, hanem egyfajta tájékoztatásnak tekintik, hiszen nyilvánvaló, hogy a hátralévő néhány napban már aligha várható, hogy érdemben változzon a konvergenciaprogram.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.