„...magánvéleményem, hogy rossz a konvergenciaprogram, rossz pályára állítja a gazdaságot, de kétségtelen pozitívuma, mint mondottam, hogy végre valóságos számok is vannak benne„ – fogalmazott még tegnap Járai Zsigmond.
„Nem vagyok kíváncsi rá, hogy mi a jegybankelnök magánvéleménye, ebben a pozícióban nem lehetséges magánvélemény megfogalmazása” – kommentálta Járai Zsigmond tegnapi konvergenciaprogram-értékelését Surányi György volt MNB-elnök, a konvergenciatanács tagja. „Ráadásul saját apparátusa is mást mond, mint ő, amikor reálisnak tartják a megfogalmazott makropályát„ – tette hozzá.
Surányi szerint a 2001 és 2005 között elért egyharmados fogyasztásiszint-növekedésben nem tesz jóvátehetetlen kárt a konvergenciaprogram. Ugyanakkor nem megkerülhető, hogy akár fájdalmas intézkedésekkel is helyrállítsuk az egyensúlyhiányt – fogalmazott a tanács tagja.
Hasonlóan fogalmazott Járai kijelentéseiről Veres János a gazdasági bizottság ülése után. A pénzügyminiszter szerint a jegybank elnöke magánvéleményét hangoztatta, ami nem egyezik sem a monetáris tanács véleményével, sem a jegybank legfrissebb inflációs jelentésében szereplő megállapításokkal.
(NAPI Online, MTI)
Littler saját magát is meglepte a botrányhős ellen, ilyet még ő sem látott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!