Ugró Miklós: Ez nem egy komoly tervezet, egyelőre szó sincs konkrétumokról, ott az államreform-bizottságban valamelyik unatkozó köztisztviselő összevissza firkálgatott valamit, ami véletlenül kiszivárgott. A lényeg a minőségi, teljesítményalapú közszolgálat megteremtése, amíg arról nem dönt a kormány, addig felesleges a megszűnő juttatásokról beszélni, ijesztgetni a szegény dolgozókat. Ezzel egyetérthetnénk akár, ha nem erről a kormányról lenne szó. Hiszen furcsa módon mindig hazug, téves, riogató áltervezetek szivárognak ki kormánykörökből, olyanok, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Aztán még furcsább módon ezek az ostoba, légből kapott, hasznavehetetlen elképzelések rendszeresen megvalósulnak, s a kormánytagok és üzletfeleik még büszkék is rájuk. Ezért aligha lehetnek kétségeink a közszférát sújtó megszorítások, elvonások, fojtogatások felől, nevezzék azt reformnak, teljesítményalapú, differenciált bérezésnek, a szakmaiság érvényesülésének. Azt a négy évvel ezelőtti, elméletileg ötvenszázalékos (gyakorlatilag sokkal alacsonyabb) béremelést sokszorosan megfizettetik mindenkivel. Azokkal is, akik nem kaptak belőle, bár ez a tény aligha vigasztalja a megsanyargatott közalkalmazottakat és köztisztviselőket.
(Magyar Nemzet, 2006. augusztus 30.)
A tavasz 14 pillanata: Orbán Viktor második negyedéve képekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!