Soha ilyen pontosan ütemezett, hatástanulmányokkal alátámasztott konvergenciaprogramunk nem volt, és ez már garancia lehet a hitelességre és teljesíthetőségre is – mondta a Nap-keltében a pénzügyminiszter.
Veres János hangsúlyozta, hogy a tavaly év végén összeállított, és most módosított dokumentum az eddigi kettő után először vette figyelembe az elemzői véleményeket, és felhívta a figyelmet arra is, hogy nem lát alternatív változatot sem, ami szerinte szintén a hitelességet erősíti. Az euró bevezetéséről a miniszter azt mondta, 2010-2013 között látja ennek esélyét, de hangsúlyozta, hogy a programnak nem az eurózónához való csatlakozás időpontjának meghatározása a leglényegesebb eleme, a kérdés ugyanis most az, hogy a mostani intézkedések megalapoznak-e egy dátumot. A magyar államadósság hirtelen, egyik napról másikra való felduzzadását Veres János azzal magyarázta, hogy mindenféle statisztikai vitát el akartak kerülni Brüsszellel, ezért emeltek be most mindent tételt ide. A kérdésre, hogy egy ilyen, 2009-re 70 százalékosra becsült államadóssággal miként érjük majd el a maastrichti feltételt, a miniszter azt mondta, az EU számára már az addóság csökkenő tendenciája is elfogadható, és ebben az esetben nem feltétel a 60 százalék alatti mérték. A pénzügyminiszter azt sem tartotta kizártnak, hogy ilyen adósság mellett 2009-ben már akár adócsökentésre is sor kerül, de nyilván valamilyen más adónem rovására.
(hirado.hu)
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!