A bizottság tagjai az MTI-nek elmondták, hogy a díszpolgárnak javasolt mind a hat személy kitüntetését támogatják. Eszerint Bacsó Péter filmrendező, Hankiss Elemér szociológus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Ranschburg Jenő gyermekpszichológus, Sajdik Ferenc karikaturista és Szabó Magda írónő kaphat díszpolgári címet.
Pro Urbe Budapestért Díjra terjeszti a bizottság az Amadinda ütőegyüttest, Bródy János zenészt, Gálvölgyi János színészt, Golub Ivánt, az Uzsoki kórház főigazgatóját, Szirtes Tamást, a Madách Színház igazgatóját és Ungváry Rudolf írót. Pro Urbe Díjra egyébként öt szervezeti és 32 személyi javaslat érkezett. Az Index információi szerint Pro Urbe Budapestért Díjra jelölték a szocialisták fővárosi pártelnöküket, Molnár Gyula XI. kerületi polgármestert is.
Demszky Gábor főpolgármester a jelölést kommentálva azt mondta, nem jó, ha aktív politikust is kitüntetnek
Budapestnek 1990 óta 41 díszpolgára van. A címmel nem jár anyagi elismerés, s nincs megkötve az sem, hogy évente hány adható ki. A Pro Urbe elismerést évente hatan kaphatják meg, s ezzel 400 ezer forintos jutalom jár. Az elismeréseket november 17-én Budapest ünnepnapján, már az új összetételű Fővárosi Közgyűlés előtt vehetik át a díjazottak.
(mti, Index)
Sorsdöntő év lesz 2026















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!