Gyurcsány: fennakadások lehetnek az egészségügyi ellátásban

A miniszterelnök nem mer garanciát vállalni arra, hogy nem lesz fennakadás az ellátásban az egészségügyi reform végrehajtása során. Erről a szakmai vezetőknek tartott előadása után beszélt Gyurcsány Ferenc.

MNO
2006. 09. 06. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő a kórházszövetség elnökének kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: a következő másfél-két év nehéz lesz.
Korábban Golub Iván arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nyári megszorító intézkedései 20-25 százalékos veszteséget okoznak a kórházaknak, ami veszélyezteti az ellátást.
Gyurcsány Ferenc az orvosok fizetéséről szóló felvetésekre reagálva azt mondta: a kormány nem tud több pénzt adni a traumatológusok bérének emelésére, mert nincs. Az ügyeleti díjak megfelelő rendezését szolgáló jogszabály viszont – a tervek szerint – az év végére elkészül.

A miniszterelnöki tájékoztató utáni fórumon a traumatológiai szakmai kollégium képviseletében Fekete Károly hozzászólásában azt kérte a jelen lévő Molnár Lajos egészségügyi minisztertől, hogy továbbra is adjon lehetőséget a tárgyalásra a baleseti sebészekkel, mert a béremelésüket valóban meg kell oldani.

Erre válaszolva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem vitatva a traumatológusok „igazságát”, elmondta: nem arról van szó, hogy nem akarnak adni, hanem arról, hogy nincs erre forrás. „Egyféleképpen lehet ebből kijönni, hogy sokkal gazdagabb lesz az ország, ahhoz pedig rendet kell tenni” – fogalmazott a kormányfő.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a traumatológusok ügyeleti időre járó díjazására utalva elmondta, hogy késedelem van a helyzet jogi rendezésében, hiszen idén tavaszra kellett volna az idevágó jogszabálynak megszületnie. A miniszterelnök reagálásában elmondta: információi szerint december 31-ig elkészül a kérdés rendezését szolgáló jogszabály.

Ajkai Zoltán, a Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet vezetője a vizitdíjjal kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy az egészségügyi dolgozóknak is kell-e majd fizetniük. A miniszterelnök szerint a kormányülésen is vita volt erről, de egyértelmű döntés nem született. A többség véleménye az volt: az intézmények saját szabályzataikban határozzák meg, hogy egy hozzájuk forduló egészségügyi dolgozónak fizetnie kell-e vizitdíjat.

Falus Ferenc, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója szintén a vizitdíjjal kapcsolatban azt kérdezte, hogy a fizetés alól mentességet kapnak-e az arra rászorulók, vagy a díjat nekik is ki kell fizetniük, s annak egy részét a biztosító majd visszatéríti. A kormányfő azt mondta, az embereknek kell eldönteniük, hogy melyik variációt választják: azt, hogy előre fizetnek és az összeget visszatéríti nekik a biztosító, vagy – már eleve a méltányosság okán alacsonyabb – vizitdíjért veszik igénybe az ellátást.

Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke hozzászólásában a július 1-től életbe lépett kórházfinanszírozási rendeletből fakadó nehézségekre hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hozzátéve, hogy a kórházszövetség felmérése szerint az intézmények pénzügyi vesztesége emiatt 20-25 százalékos, s ez veszélyezteti az ellátást.

Az egész átalakulás fontos feltétele, hogy az intézményrendszer működőképességét a teljes folyamat alatt fenn kell tartani – mondta válaszában Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: nem mer garanciát vállalni arra, hogy nem lesz az ellátásban fennakadás az egészségügyi reform folyamán. Sokkal tisztességesebb azt mondani, hogy az elkövetkező egy másfél-két év nehéz lesz – folytatta – azt szeretné, „hogy egyszer végre a nagyon rövid távú konfliktusok eltörlése érdekében ne áldozzuk fel, hogy ezt a mára nyilvánvalóan nem jól működő rendszert átalakítsuk”.

Az egyik hozzászóló arra kérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a kötelező kamarai tagság eltörlését, hiszen olyan testületet, amely az egész magyar orvostársadalmat képviseli, nem „fog találni”. Gyurcsány szerint a kormány most a kamarai tagság eltörlését javasolta, de amíg nem dönt a parlament, addig mindent lehet vitatni. „Nem gondolom azt, hogy nem kell nyitottsággal ezekhez a kérdésekhez közeledni, vagy újragondolni bármely ügyet” – fűzte hozzá a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc a kétórás fórum végén az egészségügyi reform kapcsán kiállt Molnár Lajos tárcavezető mellett. „Csak akkor van esély végigvinni ezt a reformot, ha ez a része (Molnár Lajos személye) stabil marad. Amíg a fő irány megy előre, addig abban leszek érdekelt, hogy a miniszter mögé álljak, és védjem” – fogalmazott a kormányfő.




(inforadio.hu, hvg.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.