A miniszterelnök új államtitkári posztot hozna létre
Gyurcsány Ferenc azt mondta: a változtatás célja, hogy Bajnai Gordonnak kérdést tehessenek fel a parlamentben, így tevékenységét az Országgyűlés is felügyelhesse. A miniszterelnök elmondta: ősszel a parlament elé terjesztik a fejlesztéspolitika intézményrendszeréről szóló javaslatot, hogy a célkitűzésekről az egész Országgyűlés határozhasson.
Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Tanács a végrehajtás közvetlen közelében működik majd, a testület nélkül nem döntenek a fontos kérdésekben. Tagjai Láng István és Detrekői Ákos akadémikusok, Rechnitzer János és Chikán Attila professzorok és Kemény István szociológus. Delegáltként részt vesznek a munkában a regionális, valamint a gazdasági és szociális tanácsok, állandó meghívottként pedig a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület.
Így olyan ismert politikai, gazdasági és közéleti személyiségek alkotják a testületet, mint Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségétől, Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől, Vízi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében, valamint Magyar Bálint, Baja Ferenc, Burány Sándor, Kolber István és Németh Imre politikusok.
A kormányfő az ülésen arról is beszélt, hogy a jövőben külön kell választani Budapest és a hozzá képes lassabban fejlődő Pest megyei települések támogatását.
Hangsúlyozta: a cél, hogy a fejlesztésekre 2007 és 2013 között rendelkezésre álló mintegy 8 ezer milliárd forintot hatékonyan használja fel az ország.
Bajnai Gordon, ha igény van rá, más funkcióban is elvégetné munkáját
Bajnai Gordon, a délutáni kormányszóvivői tájékoztató vendége bejelentette, hogy a tanács évente minimum háromszor ülésezik, és fő feladata lesz, hogy a következő hét évben a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósulását kövesse, és véleményt mondjon stratégiai kérdésekről még a kormánydöntést megelőzően.
A Nemzeti Fejlesztési Tanácsot a miniszterelnök vezeti, alelnöke a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT) alelnöke, tagjai a regionális fejlesztési tanácsok, a Gazdasági és Szociális Tanács delegáltjai és a miniszterelnök által felkért szakemberek, valamint állandó meghívottként részt vesznek a FIT tagjai.
Bajnai Gordon elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tanács szeptember 25-én véleményezi a kormánydöntés előtt a társadalmi vita alapján átdolgozott második Nemzeti Fejlesztési Tervet.
A második Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitájával kapcsolatban Bajnai Gordon közölte, hogy folyamatosan egyeztet a régiókkal. Bajnai Gordon jelezte, hogy a társadalmi egyeztetés során több szervezet is megtárgyalta a tervet, szeptember 19-én parlamenti vitanapot tartanak a fejlesztésről, szeptember 25-én a Nemzeti Fejlesztési Tanács elé viszik, és a szeptember végi kormánydöntést követően nyújtják be Brüsszelnek. Októberben készülnek a regionális illetve az ágazati operatív programok, és novemberben majd lehet tudni, mely programok indulhatnak a következő két évben.
A 2004-2006. évi első Nemzeti Fejlesztési Terv tapasztalatairól szólva Bajnai Gordon elmondta, hogy eddig 36.131 pályázat érkezett be, 622 milliárd forint támogatásról kötöttek szerződést, amelyből eddig 261 milliárd forintot fizettek ki.
A kormánybiztos arra a kérdésre, hogy esetleg tárca nélküli miniszter kinevezést kapna, elmondta: kormánybiztosként vállalta a feladatot, úgy is tudja végezni, amennyiben olyan igény van, hogy a parlamenti ellenőrizhetőség érdekében más funkcióban kell ellátni, ez a napi munkáján nem fog változtatni.
(info.hu)
Sorsdöntő év lesz 2026















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!