Pénzbüntetés helyett közmunka a graffitiseknek

Falfirkák elleni akcióprogramot indít októbertől a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Önkormányzat Városrendészeti Bizottsága és a Lát-Kép Egyesület. Az eredményeket egy év múlva értékelik.

MNO
2006. 09. 05. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jármy Tibor, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta: külön csoportot alakítottak az elkövetők felderítésére és a járőrök útvonalát úgy tervezik meg, hogy sűrűbben ellenőrizhessenek a graffitisek által kedvelt területeken.

Hozzátette: terveik szerint a rongálást pénzbüntetés helyett közmunkával szankcionálják, vagyis a falfirkák eltűntetésében az elkövetőnek is részt kell venniük.
A Fővárosi Önkormányzat Városvédelmi Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a graffitisek évente 50 millió forint kárt okoznak a budapesti aluljárókban.

Danielisz Béla hozzátette: a Fővárosi Közterület Fenntartó és a BKV költségvetésében is szerepel a grafitik eltüntetésére felhasználható összeg.
Hanzély Ákos, a Lát-Kép Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy különbséget kell tenni falfirka és falfestmény között. Úgy vélte: az igényes grafitik elkészítésére területet kellene bbiztosítaniuk az önkormányzatoknak.

(inforadio.hu/mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.