Szélsőségesek hatalomra jutásával riogatja Gyurcsány a Nyugatot

A drasztikus megszorítások miatt erősödhetnek a szélsőséges erők Magyarországon is, ahogy az Közép-Európa más részein történt – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az AFP francia hírügynökségnek adott, kedden nyilvánosságra hozott interjújában, amelyben állást foglalt a reformok folytatása mellett.

MNO
2006. 09. 05. 12:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Magyarországnak muszáj fenntartania politikai stabilitását a régióban„ – mondta a kormányfő, célozva arra, hogy az Európai Unióhoz Magyarországgal egy időben csatlakozó Szlovákiában és Lengyelországban nacionalista és populista pártok kerültek hatalomra. „Nem szabad olyan táptalajt adnom, ami ezt eredményezné” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

„Mindenki tudja Magyarországon, hogy a reálkeresetek csökkenni fognak a következő két évben (...), és nagyon jelentős társadalmi csoportok úgy fogják érezni, hogy sérülnek az érdekeik. Az viszont veszélyes, ha az egyszerű elutasítás átváltozik, és a nemzeti radikalizmussal, illetve a társadalmi populizmussal keveredik„ – mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint valós lehetőség az a veszély, hogy radikális erők juthatnak hatalomra.

A Francia Nemzeti Front elnökéről szólva Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta: „a különbség az, hogy miközben Franciaországban senki nem működik együtt Le Pennel, a mi térségünkben a jobbközép vagy a balközép erők és a nemzeti radikálisok együttműködése mindennapos dolog”.

A magyar miniszterelnök három nappal a konvergenciaprogram brüsszeli benyújtása után nyilatkozott a francia hírügynökségnek. Gyurcsány Ferenc ismételten leszögezte, hogy Magyarország 2009-ig teljesíti az eurózónához való csatlakozásnak az államháztartási deficitre, az államadóságra és az inflációra vonatkozó kritériumait és az ország 2013-ig bevezeti a közös valutát.

Az AFP hangsúlyozta, hogy bár ambiciózus programról van szó, több elemző azt sürgette, hogy a magyar kormány csökkentse tovább a szociális juttatásokra – nyugdíjakra, családi pótlékokra – fordított összegeket, amit eddig Gyurcsány Ferenc visszautasított.
(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.