A forradalom előzményei között érdemes röviden szólni a második világháborút követő magyarországi sztálini kísérlet néhány különlegességéről. Egyrészt a rezsim 1919-ben már 133 napig bemutatkozott, nem véletlen, hogy a proletár forradalom mítosza igen népszerűtlen maradt a hagyományosan agrárjellegű országban. Ezt igazolták az 1945-ös választások, ahol a magyarországi párt téves helyzetértékeléséből kiindulva Moszkva, a térségben példátlan módon, többé-kevésbé szabad voksolást engedélyezett. (Nem véletlen, hogy ezt a hibát még egyszer nem követték el.) A harmincas években a magukat élcsapatnak tételező összeesküvők mindössze néhány száz tagot számláltak. Ráadásul többségük – pl. a Demény-Weisshaus-csoport – akkor a moszkvai ortodoxia szemében trockistáknak, azaz eretneknek számítottak.
Jelentősen gyengítette a magyarországi kommunisták pozícióját, hogy Sztálin döntése értelmében egyértelműen Magyarország és a kárpát-medencei magyarság hátrányára történt Közép-Európa keleti felének 1945 utáni újjárendezése. Ellentétben a kemény soviniszta sikereket is felmutatni képes testvérpártokkal – pl. Románia megtarthatta Erdélyt és a Partiumot, a csehek elüldözhették a Szudéta-németeket, a lengyelek sokkal értékesebb kelet-német területekre cserélhették a tőlük elvett keleti tartományaikat –, Rákosiéknak csak a magyar nacionalizmus elleni harc maradt. Ugyanis mással, mint a különösen elmaradott magyar nemzeti múlttal, nem magyarázhatták a sztálini „büntetést” és a tényt, hogy szovjet segítség nélkül nem juthattak volna hatalomra.
A nemzeti legitimáció lehetőségének elestével maradt az új hatalomnak az életszínvonal emelésének ígérete. Csakhogy az ország gyors újjáépítési sikereit követően a sztálini párt totális hatalomátvétele a gazdaság területén is katasztrofális következményekkel járt. Eleve abszurd kísérlet volt a magyar társadalomnál lényegesen szegényebb oroszt példaképül állítani. Hiszen a második világháborúban katonaként, majd fogolyként magyarok százezrei megtapasztalhatták a szovjet valóságot.
A gazdaság látszatnövekedése a valóságban rendkívüli energia, nyersanyag, munkaerő pazarlással járt együtt. Az iparban addig elképzelhetetlen mértékben romlottak a munkakörülmények, messze alulmúlva nem csak a gyakran emlegetett „Horthy fasizmus” korszakát, de számos tekintetben még a XIX. századi viszonyokat is. 1950 és 1953 között radikálisan, több mint 22 százalékkal csökkent a bérből és fizetésből élők reálbére. Ráadásul az áruhiány miatt még a csökkenő béreket sem volt mire elkölteni. A rezsim békeidőben példátlan módon, 1952-ben az alapvető élelmiszerek esetében kénytelen volt bevezetni a jegyrendszert. A rohamosan romló munkafegyelmet, teljesíthetetlen beadási normák megszegését a hatalom politikai bűncselekményként kezelte. Az alig 9 és félmilliós országban majd egymillió személy ellen zajlott valamilyen eljárás. Sztálin 1953. márciusi halálakor a magyar gazdaság már gyakorlatilag összeomlott, a budapesti pártvezetés júniusi moszkvai raportját követően Nagy Imrét lett a miniszterelnök. Híres július 4-i parlamenti beszédében, meghirdette az új szakasz politikáját, mely véget vetett a nehézipar erőltetett fejlesztésének. Síkra szállt az életszínvonal emeléséért, az erőszakos kollektivizálás után lehetőséget kínált a kolhozokból történő kilépésekre, megígérte a törvénytelenségek felszámolását az internálások, kitelepítések megszüntetését. Bár a mezőgazdasági termelés emelkedett, a beruházások egy részének leállítása csak tovább növelte a káoszt az iparban, melyet még jobban elmélyített az erőteljes, de fedezet nélküli reálbér emelkedés.
A növekvő eladósodás, s a gazdasági nehézségek mellett a moszkvai erőviszonyokban bekövetkezett változások következtében – Sztálin legjobb magyar tanítványának legélesebb kritikusát, Beriját 1953. decemberében kivégezték – 1954 végére sikerült Rákosinak Nagyot a politikai élet perífériájára szorítani, sőt 1955 elejére a pártból is kizáratni.
Az 1955-ös esztendő két legfontosabb nemzetközi eseménye május 14-én a szovjet tömb államait összefogó Varsói Szerződés megalakulása, majd egy nappal később aláírták az osztrák államszerződést. Nyugati szomszédunk visszakapta szuverenitását, miután a világháborúban győztes négy hatalom kinyilvánította az alpesi köztársaság semlegességét. Ez a megoldás felvillantotta annak a lehetőségét, hogy hazánk is választhatja a semlegességet, s akkor a megszálló csapatok – melyek a hivatalos magyarázat szerint csak az Ausztriát megszálló csapatok utánpótlását biztosították – Magyarországról is kivonulnak.
A hithű kommunista értelmiség börtönökből, internáló táborokból hazatérőkkel találkozva szembesült saját addigi szerepével. A kegyelemdöfést a párt tekintélyének, a sztálini rémtettek hivatalos kommunista magyarázatkísérleteinek az SZKP XX. kongresszusán elmondott hruscsovi titkos beszéd adta meg. A 1956. február 25-i beszéd már néhány nap múlva nyugatra szivárgott, így a nyugati adókon keresztül a csatlós államok közvéleménye is megismerhette.
Hruscsov végül a Titóval történő kiegyezés érdekében – a jugoszláv diktátor maga követelte a magyarországi sztálinizmus szimbolikus figurájának fejét – feláldozta Rákosit és 1956. július 18-i Központi Vezetőségi ülés, a moszkvai ukáznak megfelelően a magyarság szemében nem kevéssé gyűlölt moszkovitát, Gerő Ernőt választotta az MDP élére. Szintén a Belgrád felé tett gesztusok közé tartozott, a „titóizmus” miatt kivégzett Rajk László nyilvános újratemetése. A nemzeti gyásznapra, 1956. október 6-ra időzített temetés, melyen a korabeli becslések szerint közel százezren vettek részt, magát a rezsimet elföldelő csendes tüntetéssé vált. A hatalom gesztusai közé tartozott Nagy Imre október közepén több lépésben lezajlott rehabilitálása.
1956. október 22-én a budapesti műszaki egyetem gyűlésén a résztvevők már praktikusan a forradalom programját vetették papírra. Követelték a szovjet csapatok kivonását, majd a kommunista párton belüli demokrácia megvalósítását. Szót emeltek Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése mellett, s többpártrendszert igényeltek. Az elfogadott pontok között szerepelt a megszálló hatalommal szembeni kapcsolatok újratárgyalása, a gyarmati függés egyenjogúság alapján történő újrafogalmazása.
Az október 14-én Jugoszláviába utazott párt- és kormánydelegáció csak 23-án reggel érkezett vissza Budapestre, láthatóan fogalmuk sem volt a hazai helyzetről, hiszen Kádár János kijelentette a belgrádi Polytikanak, hogy a magyarországi események „egészséges irányt vettek”.
A Politikai Bizottság betiltotta a diákok lengyelekkel szolidaritást vállaló tüntetését, amit nem sokkal 1 óra előtt a rádióban beolvastak. Az ELTE központi épületében gyülekező egyetemisták ellenszavazat nélkül úgy határoztak, hogy a tiltás ellenére megtartják tüntetésüket. A betiltást a rendőrség, elsődlegesen technikai okokból, nem helyeselte. Azzal érveltek, képtelenek megakadályozni, illetve szétverni a tüntetést. A rádió röviddel fél három előtt bejelentette, mégis engedélyezték azt a tüntetést, mely kiteljesedve végül, ha rövid időre is, de elsöpörte a kommunista diktatúrát.
origo.hu
Megkérdeztük Rost Andreát: kétgyermekes édesanyaként mit szól ahhoz, hogy Magyar Péter szerint vegyen újat magának, akinek külföldön él a gyermeke?
